Mindfulness: csodafegyver a stressz ellen?
Amikor a Facebook-on rábukkantam a Mindfulness Lab ingyenes előadás-sorozatára, Heuréka! felkiáltással azonnal regisztráltam is az első találkozóra. A poszt nem kevesebbet ígért, mint, hogy mutatnak nekem egy hatékony stresszkezelési technikát, amelynek segítségével helyreállíthatom a munka-magánélet megbillent egyensúlyát. Vevő vagyok minden újdonságra, ami nekem jól jöhet, tehát belevágtam. És nem is bántam meg.
Már az első tíz percben rádöbbentem arra, hogy nem feltétlenül én vagyok a világ lúzere, aki még az idejét sem tudja jól beosztani, hanem mindezért hibáztathatom a felgyorsult világot. Az agy eleve úgy van huzalozva evolúciósan, hogy nem képes egyszerre sokáig koncentrálni. Folyamatosan monitorozza a veszélyforrásokat, mert az ősembernek ez volt a túlélés záloga. Már önmagában ez sem segíti az elmélyülést, azonban ha ehhez hozzávesszük a modern világ támasztotta kihívásokat, akkor végképp elveszíthetjük a fókuszt. Általában és a mindennapokban is.
Az okoskütyük által közvetített információdömpingben ember legyen a talpán, aki stressz nélkül tudja szervezni a munkáját, és úgy általában az életét. Nekem ez az alapproblémám. Hiába próbálok az aktuális feladatomra koncentrálni, képtelen vagyok rá, mert folyamatosan megzavar a telefon pittyegése, csörgése. Ezért aztán mára már akkor sem tudok elmélyülten dolgozni, ha épp senki sem hív, és a Facebook sem üzen, mert párpercenként kizökkenek a feladatból, hogy ellenőrizzem az e-mailjeimet és a különféle üzeneteimet. Nem segíti a hatékonyságomat, valljuk be.
A munkámban megtapasztalt kisfokú hatékonyság nagyfokú stresszhez vezet, mert minden nap úgy van vége a munkaidőmnek, hogy nem fejeztem be az aznapra kitűzött feladataimat, hanem szépen „hazaviszem” őket, és amíg a gyerekeimmel játszom, vacsorát adok nekik, fürdetem őket, addig azon jár az agyam, hogy mikor és hogyan fogom tudni behozni az elmaradásaimat. Nem vagyok jelen az életükben, sem a sajátomban, és ahogy az előadás ráébresztett, tulajdonképpen ez a legnagyobb problémám.
A mindfulness azt mondja, hogy nem baj, ha elkalandozik a figyelmünk. Gyakoroljunk. Figyeljünk befelé, az érzéseinkre, a testünkre, a légzésünkre, azaz meditáljunk pár percet minden nap. Ha észrevesszük, hogy elvesztettük a fókuszt, csak hozzuk vissza. A lényeg, hogy ne keressük magunkban a hibát, ne ítélkezzünk magunk felett, próbáljunk tudatosan jelen lenni a saját életünkben. Mindig a jelenre kell koncentrálni, ahelyett, hogy a múlton rágódunk, vagy a jövőn aggódunk. Ezek ugyanis rengeteg energiát vesznek el tőlünk, és rengeteg stresszel járnak.
Az előadás rossz híre, hogy a kutatások szerint minden új szokást 30-szor kell gyakorolni ahhoz, hogy szokássá váljon, azaz beépüljön a komfortzónánkba. Ha tehát szeretnénk az életünkön a mindennapi rutinjaink által változtatni, akkor kemény egy hónapig kell gyakorolni, mire elmondhatjuk, hogy új szokásaink vannak.
A mindfulness (ami egyszer, remélem, tudatos jelenlétként rögzül a köztudatban) azt ígéri, hogy segít abban, hogy boldogabbak legyünk, hogy pozitívan éljük az életünket. Kíváncsian várom a hátralévő 5 előadást! A bevezető engem felcsigázott, és ha tényleg segít hatékonyan kezelni a stresszt, akkor még ti is hallani fogtok a témáról tőlem. Egyelőre szorgalmasan meditálok 10 percet minden nap, és ha egy koncentrációt igénylő feladaton dolgozom, akkor lenémítom a telefonom. De a legfontosabb, hogy már nem akarom „ellopni” a gyerekeimmel töltött időt, és próbálok tényleg jelen lenni, amikor velük vagyok.
Amari
