Hát persze: papírt! Bár eddig ő dobálta bele a szétfirkált lapokat, mostantól ő lesz az, aki kiszedegeti onnan a jó állapotú újságpapírokat. És persze, természetesen utána úgyis kezet mos. (Meg amúgy is tiszta az a kuka…)
Először a legnagyobb jelentette be, hogy papírt kell gyűjteni! Nem értettem a szigort, mert úgy hittem, papírt gyűjteni unalmas, de viszonylag egyszerű tevékenység. Bizony sok papír megjárta a MÉH telepet azóta, hogy magam is gondosan összegyűjtöttem a Szabad Föld és a Színes RTV lapjait. 20 éve még elég volt bevinni és lepottyantani a terem hátuljában kialakított „gyűjtőponton” pár stóc papírt. Ma viszont a gyűjtést hírverés előzi meg (email, facebook, szülői értekezlet), a gyerekeket motiválják (szabadnap és osztálykirándulás mint mézesmadzag), s a sztahanovista lelkesedéssel zajló versenynek megszabott rendje van (egy kijelölt nap tanítás előtti fél órájában lehet a mérleghez járulni). Amelyik osztály keveset gyűjt, és nem ér el dobogós helyezést, az pedig fityiszt kap, nem plusz pénzt!
Hogy a rendszer általános és hatékony, mi sem bizonyítja jobban, hogy a keresőbe beütve az iskolai papírgyűjtés kulcsszót, különféle vállalkozásokat találunk, melyek mind azért versenyeznek, hogy az iskolákkal papírgyűjtési frigyre léphessenek. Az együttműködés mindkét félnek gyümölcsöző, olyannyira, hogy a közelmúltban már-már úgy tűnt, be is fellegzik az iskolai papírgyűjtésnek, mert a törvényalkotók úgy látták, hogy magáncégek az állam kárára teszik rá a mancsukat a szelektív hulladékgyűjtés egy különösen hatékony területére. Végül megmaradt az intézményeknek a zsebpénz-szerzési lehetőség, így a mi gyermekeink sem maradnak ki a jóból, nem is beszélve rólunk, felnőttekről, akik a gyűjtés névtelen napszámosai vagyunk.
Mert mi leszünk azok, akik újságért kuncsorognak a szomszéd nénitől, a rokonoktól, a barátoktól (akik jó eséllyel szintén papírgyűjtési lázban égnek). És mi leszünk azok, akik előbb-utóbb magunk is belekukkantunk a kapualjban lévő szelektív papírgyűjtő belsejébe: egy este majdnem 10 kg leselejtezett számítógépes szakkönyvet rejtett a tároló. Micsoda fogás! És azok is mi leszünk, akik a házak bejárata előtti reklámújság-gyűjtőből elviszünk az esti szürkület leple alatt némi szórólapot, sok kicsi sokra megy felkiáltással. Végül pedig a meglepően nagyra nőtt újságpapír-halmot nekünk kell befuvarozni a telephelyre az osztály nevére szóló mérleglevélért cserébe. A környezettudatosságra törekvő anya pedig előveszi a gurulós cekkert (például azt, amivel a Balatonra járunk), meg a túrazsákot, és behurcolja a zsákmányt.
Saját testsúlyomat meghaladó mennyiséget, majdnem 60 kg-ot vonszoltunk be két körben a nem túl messzi iskolába. Már fájt a hasam a nevetéstől, a hátam a súlytól. Úgyhogy jól szórakoztunk, ahogyan bizonyára annak az osztálytársnak a szülei is, akik 700 kg papírt mozgattak meg és juttattak el a telephelyre. Ezek után sejthető, hogy az osztály megnyerte a hajcihőt 2 tonna leadott újságpapírral, s már büszkén és elégedetten dőltem volna hátra – „ez is megvolt” felkiáltással –, amikor is újabb hírek érkeztek újabb papírgyűjtésekről, melyre a kisebb testvérek intézményében kerül sor a közeljövőben. Itt csak szabadnapot lehet nyerni, viszont irányelveket kaptunk a mennyiséggel kapcsolatban: törekedjünk gyerekenként 30-50 kg papírt bejuttatni. Ideális esetben tehát még egy mázsa papírt kellene összeszednem?
Miközben a fiam kuckókat fúr a legjobb barátjával az iskola udvarán gyűlő, könyvtári selejtezésből származó papírhulladékba (miközben a kupacból kiásott, elavult biológia tankönyvek „illetlen” részeit tanulmányozza), a felnőttek készülnek a jótékonysági vásárra, ahol a szülők ajánlanak fel jó minőségű és állapotú tárgyakat, háztartási eszközöket egymásnak megvásárlásra. A befolyó összeg az iskolai alapítványé lesz. Aztán jön az adventi vásár, ahol az osztályok és szülők ajánlják fel kézműves termékeiket egymásnak ugyanebből a célból. Erre az alkalomra sütit sütünk, s egymás muffinjait, linzereit és pogácsáit jótékony céllal fel is faljuk, hizlalva ezzel a becsületkassza malackáját (is).
Már előre örülök, hiszen lesznek elfoglaltabb szülők, akiknek nem lesz ideje sütni – ők majd üdítőt hoznak. Annak a kupakjait gondosan eltesszük. Legutóbbi értesüléseim szerint mostantól ugyanis a kupakokon van a sor. Mert ebben is pénz van. Ezek után nem lehet kérdés, hogy mit keres a gyerek a műanyag gyűjtőben, ugye?
Evarek
