Aki családban él, alapvetően igenekből építkezik: igent mond a házasságkötéskor, igent akkor, amikor a két csík először sejlik fel a terhes-teszten, igent a jövendő testvérkékre, és egyáltalán, arra a felelősségre és munkára, ami a családban éléssel természetes módon együtt jár.
Vannak pillanatok, amikor azonban nemet kell mondani, határozottan, érthetően. Aki gyereket nevel, tudja, miről beszélek, ahogy nem engedjük ötévesünket a labda után a forgalmas utcára, úgy bizonyos társadalmi kérdésekben is vannak helyzetek, amelyeket lehetőségünk szerint meg kell akadályozni. Mert veszély rejlik bennük.
A közelgő népszavazás épp ilyen kérdést feszeget, s itt esélyt kapunk arra, hogy szavazatunkkal megvédjük gyermekeink jövőjét, nekik örökül szánt hitünk és identitásunk meglévő darabkáit, mindazt az otthonosságot, ami észrevétlen vesz körül bennünket. Mert egy beláthatatlan, idegen kultúrájú és vallású tömeg reális veszélyt jelent arra, ami itt Magyarországon és Európa-szerte szerves módon fejlődik évszázadok óta.
Nem arról van szó, hogy ne kéne segítő kezet nyújtanunk bajban lévőknek, de nem azzal kell orvosolnunk problémáikat, hogy idevonzzuk őket saját otthonaikból, egyként kockára téve az ő és a mi identitásunk megmaradását. Nem lehet célunk, hogy gyermekeink örökségét elherdáljuk, hogy biztonságukat kockáztassuk, ahogy nem lenne szabad megengedni, hogy emberek százezrei keljenek útra örökségüket elherdálva, életüket kockáztatva. A megoldás csakis a helyben, okosan segítés lehet, amiben a világ szerencsésebb, gazdagabb felének egyként kellene szerepet vállalnia – mindez sosem lehet Európa „belügye”, hiszen az itteni erőforrások is végesek, s ha feléljük azokat, nemcsak saját gyerekeink jövője válik bizonytalanná, de segítségnyújtási potenciálunkat is elveszítjük.
Négy kisgyermek bízatott rám, felelős vagyok értük, és értük elsősorban. Ez az a pillanat, amikor épp ezért nemet kell mondjak, nem szívtelenségből, hanem ész érvek mentén, felelősen. Annak idején, 2004. december 5-én azzal riogattak bennünket, hogy a beözönlő határon túli magyarok egy kedvezményes honosítási eljárás esetén elveszik javainkat, kockáztatják jólétünket. A testvéreinkről, azonos nyelvű és identitású rokonainkról volt szó. Ma ugyanazok, akik ide érkező magyarokkal riogattak, a felebaráti szeretetre hivatkozva engednék hazánk és Európa létének kockáztatását a felénk özönlő muszlim tömegek beengedésével.
Akkor, 2004-ben én igent mondtam és mások nem szavazata miatt is rettentően szégyelltem magam. Ma azonban a reális kockázatot érzékelve, családom és nemzetem, az én Európám védelmében, de a politikai- vagy gazdasági bevándorlók jövőjét is mérlegelve határozott nemet mondok október 2-án.
