Amióta világ a világ, a nőknek erősnek kellett lenniük. De nem akárhogyan. Úgy kellett erősnek lenniük, hogy közben nem mutathatták meg valódi erejüket. Azt szoknyák redőibe bújtatva, könnyekbe – mosolyokba, sugallatokba öltöztetve, rejtegetve kellett mások javára használni. Ezt kívánta az illem, a szokások és a túlélés ösztöne.

A mai nő is erős. Mi is erősek vagyunk, sokkal erősebbek annál, mint amit e pillanatban önmagunkról vélünk, erősebbek annál, amit eddig megmutathattunk másoknak. Ma is rejtegetjük még erőnk valódi fényét, ívét és magasságát, mert talán magunk se ismerjük fel a kellő pillanatban ezt az erőt, csak később, túl azokon a helyzeteken, ahol nem méricskéltük erőnk nagyságát, csak tettük a dolgunkat. Utána talán jött, jön egy kósza érzés, egy gondolat, a kérdés, hogy tudtuk ezt és ezt a helyzetet túlélni, átvészelni, menteni, aki-ami menthető. Panasz nélkül, gondolkodás nélkül, megtorpanás nélkül.

Néha ez az érzés, önmagunk becsülése, női erőnk felmérése és elismerése túl sokára érkezik, pedig érkezhetne időben, mert akkor tervezhetnénk azzal, szövetségbe vihetnénk.

Mert, jó ha tudjuk, a nő erejére építkezik a férfi és a férfi erejére és tiszta szándékára épít a nő. Így növekszik az élet.

Emlékezzünk csak Kőmíves Kelemen népballadájára, ahol az építőmesterek felhúzott fala délről estére, estéről reggelre romba dőlt, és végül a nő áldozata révén maradt csak épségben, egyben a fal, a vár. A nő tisztasága, ereje, vére, könnye, mindenen túli, teljes valósága, mint habarcs, mint kötőanyag kellett az ÉPÍTÉSHEZ. Fiatal lányként minden porcikámmal lázadtam a ballada ellen, nem fogtam fel valódi üzenetét. A nők eltiprását, a nők elleni erőszak és könyörtelenség énekét hallotta fülem és csak sok évvel később ismertem fel, hogy az a ballada a férfiak talán leggyönyörűbb, tiszta, alázattal teli elismerésének spirituális- irodalmi megnyilvánulása a nők ereje és szükségessége előtt. Hisz bármit is épít a férfi, bármilyen erős kövekből építkezik, karja legyen bármilyen izmos, háta erős és legyen bármilyen magas és vastag a fal, amit ERŐBŐL és ÉSZBŐL épít (akár csapatban a férfi), az csupán kőhalom a NŐ mindent odaadó áldozata és spirituális ereje nélkül.

A ballada a családokról is szól: arról, hogy a nő ereje, bátorsága, tiszta akarata, végső elszántsága kell, hogy társuljon a FÉRFIERŐBŐL és hódításból indított vállalása mellé. A nő teste, amit elemészt a családért való munka, (mint tűz) a várandósság, a gyerekszülés, a gyerekek gondozása, nevelése. De nem hiábavaló az áldozat, hiszen így jön létre, a mindent felemésztő mindennapokban történik meg az átalakulás, így válik a nő áldozata „gyönge mésszé”, ami végső soron egyben tartja a családot, a VÁRAT.

Gyönyörű üzenet ez az ének felénk, különösen egy olyan korból, ahol a nők ereje előtti tisztelgés nem volt elvárás. De annál több írt és íratlan elvárás volt a nők felé, ahol viselkedésüket, hogy mit szabad és mit nem, ezer regulával szabályozták a hagyományok.

Ma nagyobb a szabadság, erőnkkel szabadon bánhatunk, építhetjük önmagunkat is szabadon. Kibontakozhatunk egy hivatásban, építhetünk is úgy, erőből is, akár a férfiak.  Nem mindenek feletti elvárás a NŐI áldozat, dönthetünk másként. Bármit szabad.

Egyedül vagy társsal, gyerekkel, vagy gyerekek nélkül is értékes az élet. Tudjuk. Erősek vagyunk.

Most is erősek vagyunk, akkor is, amikor önként áldozzuk fel önmagunk, akkor is, ha a sors hoz helyettünk döntést, és család helyett máshol kell erőt mutatnunk. Sok esetben azonban együtt a kettőt kell megoldanunk és talán ez a legnehezebb, amikor szinte kettétép az élet, és napi szinten kényszerülünk választásra: család vagy munka, munka vagy család és eközben felemészt a bűntudat. De amikor vég nélküli robotnak érezzük a mindennapokat, és sehol se érezzük sikeresnek önmagunk, sőt úgy véljük, itt is, ott csak félig, csak úgy-ahogy tudunk teljesíteni, az nagy hiba. Mert amikor nem kezeljük a helyén a dolgokat, amikor nem azt érezzük (szabadon felajánlott) áldozatnak, amit teszünk, hanem áldozatként tekintünk magunkra, ott éppen ennek a cselekedetnek az értelme és az esszenciája lesz oda. És ettől elbátortalanodunk, gyengébbnek érezzük önmagunk, erőtlennek, olyan embernek, akivel játszhat a sors, akivel kibabrálhat a főnők, vagy uralkodhat felette a társ.

Nőként erősek vagyunk, higgyük el végre, erősebbek, mint valaha, csak meg kell tanulnunk felismerni erőnket, megtapasztalni azt, mire vagyunk ezzel az erővel képesek és JÓ döntéseket kell hoznunk. Vagy áldozatot.

Szerző: Kassai Etelka

Share