Minden anya azt szeretné, ha a lányából boldog, erős, egészséges önbizalommal teli felnőtt nő válna. A kérdés az, hogy mit tehetünk ezért?
Mi kell ahhoz, hogy egy gyereknek, kislánynak egészséges önbizalma alakuljon ki? Tehetünk-e valamit akkor, ha az édesanyának a gyermekkori sérülései miatt nincsen meg az, amit a gyermekének annyira szeretne? Tudjuk-e adni azt, amit mi sem kaptunk meg? Ha igen, hogyan?
Azt hiszem, hogy már sokszor elhangzott, ezért lassan mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy nem igazán az számít, amit mondunk, hanem az, amilyen mintát mutatunk a gyermekeinknek. Ezért problémás, ha mi magunk nem érezzük magunkat jól a bőrünkben. Ez nem jelenti azt, hogy ha az anyuka nincsen kibékülve magával, akkor esélye sincs arra, hogy a gyermekében kifejlessze az egészséges önbizalmat. De az út nem azon keresztül vezet, hogy százszor, milliószor elszajkózzuk a gyereknek, hogy szép, ügyes, okos. Ha a lányunk azt a mintát látja, hogy nem tudjuk magunkat szeretni, akkor hiába is hall bármit, az ő alap viselkedésmintája is az lesz, hogy az ember nem szeretheti magát, és nem lehet egészséges önbizalma.
A rejtett üzenetek, amit magunkról, a nőiségről közvetítünk a gyermek felé, százszor nagyobb befolyással vannak rá, mint a jól eltervezett mondataink.
Szóval a feladat egyszerre nagyon könnyű és nagyon nehéz. Önmagunkon kell kezdenünk…
Egy csendes estén vizsgáljuk meg magunkat! Hogy vagyok a bőrömben? Mi az, ami nehéz abban, hogy nő vagyok és mi az, amit élvezek? És ha lehet, ezegyszer legyünk könyörtelenül őszinték! Ne a sablonokat hajtogassuk, hogy anyának lenni csodálatos, nőnek lenni felemelő, stb. Ha magunkért nem, hát a lányunkért tegyük meg, hogy valóban megnézzük mit érzünk! Egyedül vagyunk, nincs senki, aki elítélhetne, akármik is az érzéseink!
Vizsgáljuk meg milyen volt a kapcsolatunk a szüleinkkel? Mit láttunk a nőiségről az édesanyánktól és az édesapánk hogyan viszonyul/t a nőkhöz?! Mi az, amit megkaptunk, mi az, ami hiányzik/zott a szüleinkkel való kapcsolatunkból?
Egy gyermeknek az egészséges fejlődéshez a következő dolgokra van szüksége:
- – táplálás, gondoskodás
- – elegendő fizikai érintés
- – dícséret, elismerés
- – érzelmi és fizikai biztonság
- – játék, osztatlan figyelem a szülőktől
- – visszajelzés, hogy a gyermek neme és az ahhoz kapcsolódó viselkedémintái rendben vannak (kislány babázhat és nem kell fociznia, szeretheti a pörgős szoknyát és a színes hajcsatokat)
Gondoljuk végig, hogy mi megkaptuk–e ezeket? Ugyanis ezek szükségesek ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, egészséges önbizalommal rendelkező felnőtté váljunk. Ha egyiket–másikat nem kaptuk meg, akkor nagy valószínűséggel azt mi is nehezen adjuk a saját gyermekünknek.
Érdemes ezért tudatosan odafigyelni, hogy a nevelésben/együttlétben hangsúlyt fektessünk arra, ami nekünk hiányzott. Például játszani vele, akkor is ha ezer dolgunk van, úgy hogy csak rá figyelünk. Esetleg még többet simogatni, az ölünkbe venni, ha nekünk a fizikai érintés hiányzott vagy türelmesebbnek lenni, ha az érzelmi biztonságból szenvedtünk hiányt.
Előfordulhat, hogy egyik vagy másik dolgot nagyon nehéznek érezzük, például sokszor ingerültek, türelmetlenek leszünk. Tudnunk kell, hogy nem mi vagyunk a “selejtek”, a “rossz anyák”, egyszerűen csak fel kell dolgoznunk valamit a gyermekkorunkból. Mindenkinek vannak ilyen területei. Az anyaság – és egyébként az apaság is – egy egészen különleges lehetőség saját magunk meggyógyítására is. Felesleges büntetnünk, leszólnunk magunkat. Amikor a mosogatógép elromlik, akkor egyszerűen kihívjuk a szerelőt és megjavíttatjuk. A pszichét “javítani” ugyan hosszabb folyamat, de megoldható és meg is éri, magunk és a gyermekeink érdekében is.
Ha azt érezzük valami nem megy, a legjobb szándékunk ellenére sem, akkor érdemes beszélni egy szakemberrel, pszichológussal, coach-al, családállítóval. Valószínűleg valamilyen blokkunk van az adott területen, amivel mélyebben kell foglalkozni.
Ha azonosítottuk a problémás területet, akkor mi magunk is elkezdhetünk dolgozni rajta. Ha például hiányzott a játék, akkor megkérdezhetjük magunktól, mit szerettünk játszani, amikor kicsik voltunk és játszhatunk most is. Berendezhetünk babaházat a dohányzóasztal alatt, elmehetünk csúszdázni és bevonhatjuk a gyermekünket is, ha érdekli ez a móka. Elmehetünk masszázsra, ahol feltölthetjük magunkat pozitív fizikai érintéssel. Végiggondolhatjuk, hogy mit értünk el az elmúlt években, meg is kérdezhetjük a párunkat, hogy mit értékel bennünk. Táplálhatjuk magunkat a gyermekkori kedvenc ételeinkkel vagy elmehetünk egy étterembe. Meditálhatunk, jógázhatunk, ha az érzelmi biztonság hiányzott és “csajoskodhatunk”, ha a szüleink valami miatt fiúsnak neveltek. A lényeg, hogy ezeket mind azzal a tudattal tegyük, hogy a cél a gyermekkorból megmaradt hiány feltöltése. Ez persze nem két nap, nem két óra, de ha következetesen odafigyelünk magunkra, akkor nagyon klasszul működik. És valljuk be, nem is akkora ár ez azért, hogy a gyermekünknek később erős, egészséges önbizalma legyen!
Czirják Eszter család- és rendszerállító, Theta-floating coach
