Gróh Ilona: A népdal mindent ad az emberi léleknek

Gróh Ilona neve fogalom a magyar anyukák körében, szerte Európában, és nem túlzás ez.  A csupaszív, csupatűz Ilivel a Müpában találkoztunk, a szokásos szerda délelőtti Ringatón, amelyet már 10 éve tart itt. Beszélgettünk sok mindenről: a kezdetekről, a lányairól, a közös éneklés magyarságmegtartó erejéről, arról, hogy mi hajtja előre, mik a tervei. Vidám hangulatú beszélgetés volt, a végén mégis majdnem sírtunk.

Annyi interjú készült már veled, megengeded, hogy most az ördög ügyvédjét játsszam? Mire jó ez az egész, amit csinálsz?

Ha nagyon tömören szeretnék válaszolni erre, akkor azt mondom, hogy akikkel a Ringatót csináljuk – több, mint 90 kolléganőm van -, mindannyian hisszük, hogy azzal, hogy játszunk  a gyerekekkel, hogy öleljük őket, hogy művészettel, zenével táplálgatjuk őket, a szülők lelkét is építgetjük, és a felnőttek és a gyerekek kapcsolatát erősítjük. Mindettől, azt gondolom, hogy boldogabb lesz az élet, jobb lesz a világ. Ez nem is olyan rövid válasz lett. (nevet)

És mi lenne a hosszabb válasz?

Nem az az elsődleges célom, hogy a gyerekeket most itt valamire direkt módon megtanítsam, és ez eszembe sem jut, mert olyan picik, hogy nem is szabad megpróbálkozni se. Nem azt szeretném, hogy belőlük majd zenész legyen, egyszerűen valamiféle hangulatot keltek. Értékes zenei anyaggal, a művészetek eszközeivel neveljük a gyerekeket, mintát mutatunk a szülőknek, hogy ilyen pici korban, ilyen eszközökkel is nevelhetünk. Nagyon rugalmasan és szelíden közelítve, azt mondom mégis, hogy tanítunk, de a felnőtteket. Mintát adunk tehát a családnak, ez az egyik célunk. A másik nagyon fontos cél, most ezt szeretném jobban kiemelni a Kodály-év kapcsán, hogy az éneklés az életünk központjává válhat a nevelésben is akár. A Kodály-koncepció egy énekközpontú nevelésfilozófia, ha úgy tetszik. Én pedig egyre inkább azt szeretném hangsúlyozni, hogy itt a Ringatón mi a felnőtteket énekelni tanítjuk. Kedvet ébresztünk, és igyekszünk közösségi énekes élményhez juttatni őket. Közösséget is építünk, ez most divatos, de amikor ezt elkezdtem, több mint 20 éve, én nem gondoltam arra, hogy közösséget építek, meg interaktív leszek. Egyszerűen azt szerettem volna megmutatni, hogy együtt énekelni jó.

Régen, nagyanyáink, dédanyáink korában teljesen természetes volt, hogy az anyák sokat énekeltek a gyerekeiknek. A céljaid között van a régi értékek életben tartása is?

Igen, így van. Nyilván a hagyományainkra építünk sok mindent, azokra az értékekre, amiknek nem szabad kiveszni, és visszahozunk olyan természetes dolgokat, amiket jó lenne megtartani, és ez nem is olyan könnyű. Mert amikor még természetes volt, hogy a nagycsaládok együtt éltek, és a nagymama döcögtette a kisgyereket a térdén, dünnyögtek, dudorásztak neki, akkor nem volt annyiféle minden más, mint ami most van. Ami úgy vesz körül bennünket, hogy hangos, színes és kiabál, és eltereli a figyelmet más, fontosabb dolgokról. Én nem azt mondom, hogy ez mind rossz, ez a sok újdonság, ami minket körülvesz, és nem kell erőszakkal visszaforgatni az idő kerekét, mert az baj lenne. De az ősi dolgok, hogy a kisgyereknek dudorászom, megcsiklandozom, megdögönyözöm, ezek nem fognak kiveszni a világból, remélem, és igyekszünk is azon, hogy ne vesszen ki.

Való a Ringató mindegyik gyereknek? Van, aki nagyon figyel, és van, aki inkább rohangál helyette.

Nem kell ezen nagyon görcsölni szerintem. Mindig azt szoktam mondani, hogy benne van a batyuban, hogy a kisgyerek el fog rohangálni. Egyrészt vérmérséklettől függ, másrészt egy járni tanuló gyerek, vagy aki éppen megtanult járni, az járni akar, azt akarja gyakorolni. Hacsak nem nagyon nyugis, hiszen annyifélék vagyunk. És a gyerekek is annyifélék, én mindig azt mondom az anyukáknak, hogy nem kell, hogy a gyerek az öletekben üljön, csak azért figyeljétek, hogy mi történik.

Nekem a hangszeres rész nagyon tetszett, ott azt láttam, hogy az a gyerek is nagyon figyelt, aki egyébként a nyugisabb részeknél nagyon mozgékony volt.

A hangszer az mindig nagyon erős inger. Nagyon látványos is, mert amúgy meg nagyon kevés eszközt használunk, de ennek is oka van, szándékosan nem kezdek el bábozni, mert a zenei ingereket szeretném mindenekelőtt előtérbe helyezni. Lehet, hogy egyszer csak ölbe ül az a kisgyerek, de az se baj, ha nem.

Mit tehet egy anyuka, aki nem tud elmenni Ringatóra, mert mondjuk, egy kis faluban él vidéken?

Nagyon szeretnénk a kis falvakba is eljutni, és ott is vagyunk nagyok sok helyen, hálistennek olyan ügyesek az én lányaim, bár csak egy vér szerint lányom van a foglalkozásvezetők között.  A városokban élők elutazgatnak a környező kistelepülésekre is. Nem csak Budapesten vagyunk, hanem az országban rengeteg helyen, sőt a Kárpát-medencében is, meg távolabbi európai városokban is. Azon dolgozunk most éppen pályázatok segítségével, hogy az ország keleti részén is legyen több helyen elérhető a Ringató, bár tényleg sok helyen ott vagyunk.

A Kárpát-medencében hol vagytok jelen?

Felvidéken van a legtöbb foglalkozás, bár van Szlovéniában, a Muravidéken, Kárpátalján, Erdélyben és a Vajdaságban is. Ami a Felvidéken történik, az maga a csoda. Sok felvidéki pedagógus végezte el a tanfolyamomat évekkel ezelőtt, és fáradhatatlanul dolgoznak. Mostanra pedig megtörtént az a csoda, hogy a Ringatóval tartják össze a magyar közösségeket. A hagyományos Ringató, ugye, három éves korig tart. A foglalkozásvezetők legtöbbje óvónő, és elérték, amiért küzdöttek: azokat a gyerekeket, akik Ringatóra jártak, viszik a szülők utána a magyar óvodába. És már egy kialakult magyar gyerekközösség megy a magyar óvodába. Iszonyú nagy küzdelem megy ott, hogy a magyar családba született gyerekeket magyar óvodába, magyar iskolába írassák. De összetartja az éneklés a magyar közösségeket, és összejárnak. Ami hihetetlen, hogy szlovákok is járnak magyar Ringatóra, ők is imádják azt a hangulatot.

Akkor ez most már lassan egy globális kultúrmisszió is lesz. Volt a mai foglalkozáson is egy szingapúri anyuka, a babájával.

Igen, sőt ketten is járnak hozzám. (nevet) Valószínűleg a nyelvet szeretnék gyakorolni. A lányomhoz jár egy mexikói anyuka, aki mondta, hogy neki ez fantasztikus, hogy itt énekelünk és zenélünk. A nyelvet is meg tudja tanulni általa. Olyan érdekes ez, hogy milyen sokféle helyről jönnek hozzánk, milyen sokféle motivációval.

Egyébként arra gondoltam, amikor kérdeztem, hogy mit csináljon, aki valamilyen okból nem tud eljönni, hogy majd a cd-ket és a könyveket javaslod.

(Nevet) Látod, nem vagyok jó marketinges. Valójában a cd-s könyveinkkel az a helyzet, hogy meg kellett csinálni, mert olyan sokan kérték, akik jártak hozzánk, és egyszerűen elkezdtem csinálni szépen, sorban a könyveket egymás után. A legnagyobb boldogság volt, hogy elmentem egy hotelbe, ahol teljesen ismeretlen kisgyerekek gyűltek körém, elkezdtünk énekelni, és minden dalt tudtak. Kérdeztem tőlük, nagyon sokan voltak, hogy honnan tudják, talán járnak Ringatóra? És a nagyon sokból kettő-három tette fel a kezét, hogy mi járunk. A többiek pedig a könyvekből tanulták meg a dalokat. Közös dalanyaga lett a kisgyerekes családoknak, egy csomó mindent együtt tudunk énekelni a könyvekből. Én nem akartam cd-t az elején, mert féltem, hogy nem fognak emiatt énekelni. De kiderült, hogy inkább segít, mert együtt énekelnek a gyerekek a cd-vel. A lányom is írt már három mesekönyvet, és azokhoz  is van nagyon szépen szerkesztett népzenei cd.

A lányod is Ringatókat vezet, nála sikeres volt a zenére nevelés, úgy tűnik.

(Nevet) Viki jogi egyetemet végzett, de amint elvégezte, azt mondta, hogy ő Ringató foglalkozásvezető lesz. Gyerekkorában is jött velem mindenhová. Ő muzsikuslélek. Zeneiskolába járt, nagyon sok hangszeren játszik, hivatalosan ugyan ügyvédjelölt, de sokkal inkább a művészeti nevelés terén dolgozik. Most egy újabb könyvön dolgozik, szeret írni, én azt gondolom, hogy jól is ír, szépek lettek a mesekönyvei, sok minden mást is csinál…

Büszke vagy rá? Milyen érzés ez neked, hogy ő is abban találja meg a boldogságát, amiben te?

Igen, nagyon büszke vagyok rá! Ez egy hihetetlen érzés, és nagyon sok mindent csinálunk együtt. Ringatókon ott ül mellettem, félszavakból értjük egymást, és ott az a sok anyuka meg gyerek, hát majd elrepülünk. De ugyanilyen boldogító érzés a sok-sok tanítvány, a fiatal, helyes, ügyes, tehetséges kolléganőim, akikkel nagyon jól lehet együtt dolgozni. Bár nagyon meg is válogatom a foglalkozásvezetőket, csak alkalmassági vizsgával lehet bekerülni.

Mi a kritériumok? Szép hang?

Jól tudjon énekelni, legyen zenei múltja, tudjon kottát olvasni, valamilyen hangszeren játsszon, legyen egy olyan képessége, hogy maga mellé tudjon gyűjteni embereket, hogy az ő tudásáért, az ő személyiségéért újra visszamenjenek, mert ott jó volt körülötte. Tudjon tüzet gyújtani! Ennek van egy zenei oldala és van egy emberi oldala, ami legalább annyira fontos. Egy évben egyszer van egy tanfolyam, oda jöhetnek azok, akik megfelelnek az alkalmassági vizsgán. Ami nem azt jelenti, hogy én mindent megszabnék, mert legyen meg mindenkinek a maga egyéni hangja, jöjjön ki az egyénisége, mindenkinek maradjon meg a saját szelleme, lelke, varázsa, és ahhoz jön a módszertani képzés, amit én adok. A tanfolyam után tartjuk a kapcsolatot folyamatosan, továbbképzésekre járnak, vannak szakmai napjaink, rendezvényeink.

Ezt a sok mindent egyedül csinálod?

Hát… a szakmai dolgokat nagyrészt igen. Van egy marketinges kolléganőm, hihetetlen hálás vagyok, hogy ő mellettem van, ő a szervezésben, marketingben segít nekem, nélküle nem tudnék nagy rendezvényeket tartani. És van még egy foglalkozásvezető kolléganőm, aki szakmai dolgokban segít, de a nagy része az enyém. Azt majd valakinek át kell adni…

Kinek szánod?

Ez egy nagy kérdés… Nyilván valamelyest a lányom fogja ezt csinálni, csak közben látom azt, hogy neki valószínűleg más útja is lesz, ő sokkal inkább előadó, alkotó ember, mint tanító és szervező. Sajnálnám, ha arra menne el a tehetsége, hogy egy szervezetet működtet, és leveleket írogat, és százfelé áll az agya, mint nekem. Valamennyit biztos, hogy átvesz majd tőlem, de szerintem a művészeti részét viszi majd tovább. A sok adminisztráció a szakmai résztől nekem is elveszi az időmet. Tanítani szeretnék, összeállítottam egy programot, egy óvónői és bölcsődei kisgyermek-nevelő akkreditált tanfolyam anyagát. És még van néhány könyv is a fejemben, azokat szeretném megcsinálni, de ettől azért elvesz időt a sok adminisztratív teendő. Már az éjszakákat sem úgy bírom, mint régebben, de valahogy beosztom az időmet. Azért vannak mások is a foglalkozásvezetők között, akikre számíthatok művészeti nevelési szempontból. Nagyon szeretik, amit csinálunk, nagyon nagy gyakorlatuk van benne, és én abban bízom, hogy lesznek majd a lányom mellett is olyanok, akikkel együtt tudja ezt csinálni. Nagy öröm ez nekem, akármelyik szegletét nézem ennek a munkának, és közben meg érzem már, hogy kezdek fáradni. A szívem meg vinne…

Gondoltad volna 20 éve, hogy ez lesz belőle?

(Nevet) Amikor legelőször elkezdtem, 25 évvel ezelőtt Szekszárdon, akkor saját magam is tapasztalni szerettem volna dolgokat. Gondoltam, hogy megmutatom a szülőknek, hogy nézzétek, ilyeneket lehet énekelni meg játszani ilyen pici gyerekeknek, meg, ha ti énekeltek, az is milyen jó, hogy a magyar népdal az nem ciki. Annak gyönyörűsége van, annyi érzés és szépség van benne. Mindenre van énekünk, a mély bánattól a kicsi szomorkodásig, de el tudunk jutni a nagy duhajkodásig is. A népdal mindent ad az emberi léleknek, és ezt is szerettem volna a szülőknek megmutatni. Nem gondoltam volna, hogy ebből lesz egy országos, vagy határainkon túl nyúló, sokan azt mondják, hogy mozgalom, sőt, a táncház-mozgalomhoz hasonlítják. Annyi sok szépet, jót kaptam a szülőktől is, a szakmától is, itthon is és külföldön is, azt sem gondoltam volna, hogy valaha én díjat kapok. Mindig zavarba jövök ezektől, és ez nem álszerénység, mert én tényleg nem akartam nagy dolgokat. És olyan fantasztikus az is, hogy itt volt ma a Ringatón Berecz András, aki Kossuth-díjas, és én borzasztóan tisztelem a munkásságáért, a tudásáért, a küldetéséért. És idejött az egész családjával, és megölelt, hogy de jó volt ma veled, és jövünk legközelebb is, és ez nekem akkora dolog. Azt se tudom sokszor, hova nézzek…

Ebből veszed az energiát?

Igen, egyértelműen! De főleg abból, amikor a szőnyegen vagyunk a szülőkkel, hogy ennyien eljöttek, miattam, én tudok nekik adni valamit, amire szükségük van. Úristen, azért mert én ide leülök a szőnyegre, és énekelek, játszom, hegedülök, ezért eljöttek? Kérdezik sokan, hogy hogy bírom. Hát ha ennyien elhozzák a gyerekeket, télen is, öltöztetik őket, tudod, milyen nagy meló az? Hát én ötször halok meg nekik ott a szőnyegen, hogy eljöttek. Ez hihetetlen, és le is írják a szülők nekem, meg elmondják. Rengeteg levelem van, amit így kaptam… Nézd, mindjárt meghatódom magamtól… szóval annyira közvetlenül jön a szeretet ott, köztünk van a csoda és a szépség, nagyon érdekes dolog ez, tapintható, nem olyan, mint amikor a színpadon van az ember. Mi ott vagyunk, egymáshoz közel, bebucskázik az ölembe a gyerek. Hihetetlen energiákat szabadít fel ez bennem, és ettől van erőm elindulni reggelente.

Olyan szépen, átéléssel beszélsz, hogy engem is megríkatsz…

Borítófotó: Müpa, Posztós János

Amari

Gróh Ilona és a Fiatal Családosok Klubja olyan eseményt szervez, mely az édesanyákról és a szeretetről szól. Immár sokéves hagyománnyá vált, hogy a családok így – együtt énekelve – ünneplik az Anyák napját.

Tegyük ezt idén, 2018-ban is együtt, május 5-én a Momkult-ban!

8 kedvelés
Előző bejegyzés: Kozma Zsuzsi: egy nő, aki sosem adja fel az álmaitKövetkező bejegyzés: Apa vagy app? – A kamaszkor veszélyei

Kapcsolódó bejegyzések