Szabad-e locsolni? - Vízbevető hétfő közeleg

Amint azt korábbi cikkeimben Az áprilisi kalendáriumban is írtam, a mai locsolási szokások köszönő viszonyban sincsenek a régiekkel. A vödör víz először szódává változott, aztán kölnivé silányult. A hímes tojásból egyrészt húsvét vasárnapra csokitojás lett, amit ráadásul egy nyuszi (!!!) tojt (?)/festett (?) (kinél mi a sztori), másrészt húsvét hétfőre a pénz vette át a szerepét. Aki fest is tojást, az a boltban kapható festékekkel teszi, vagy mindenféle csili-vili matricával dekorálja. Talán csak a locsolóversek azok, amik megmaradtak, persze ezeknek is léteznek vicces, sőt, sokszor vulgáris változatai.

Az most itt nem tisztem, hogy kielemezzem ennek a (szerintem nem túlzottan kedvező) fordulatnak az okait, inkább arra teszek kísérletet, hogy nagyjából összefoglalom eleink locsolkodási szokásait. Hátha valaki kedvet kap rájuk, és újraéleszti hagyományainkat.

Aki száz évvel ezelőtt húsvétkor belesett volna a falusi házak ablakán, tojásokat pirosra festő, és azokat mintázó lányokat láthatott volna. Már kora reggel kimentek az udvarra, és a tyúkok alól kiszedték a tojásokat. Ezeket valamilyen természetes színező lében megfőzték, majd díszítették. „Árulkodó Júdás, nem kapsz piros tojást!” – így szól a csúfoló is. A tojás színe tehát piros volt, hímesnek meg azért hívták, mert ez jelentette a díszítő mintát.

A legszebbek szerintem a viasszal írt tojások. A felolvasztott viaszból úgynevezett írókával készítettek mintákat a tojásra, és ezután főzték meg festékben. Hasonló ez, mint a batikolás: a viaszos rész nem színeződik be, a többi viszont igen. Utána sütőben le lehet olvasztani, vagy körömmel lekaparni a viaszt.

Berzselésnek a levélrátétes díszítést nevezik. Régen nem tudom, mivel szorították oda a tojáshoz a szép formájú kis leveleket, de ma nejlonharisnyát ajánlanak hozzá. Nedvesen simították rá a levelet, a harisnyát pedig szorosan rá kellett csomózni, hogy ne folyjon be alá a festék, így a nyomata rajta maradt a héjon.

Volt olyan technika is, amihez először teljesen be kellett festeni a tojást pirosra, és utána vagy karcolásos vagy maratásos módszerrel megfosztani a színétől a kívánt helyeken. A karcoláshoz valamilyen éles eszközt pl. vastagabb tűt használtak. A maratás már ennek a modern változata: fültisztító pálcikát mártsunk ecetbe, és ezzel készítsük a mintát. Leggyakrabban nyolc mezőre osztották fel a tojásokat, és ezekbe az osztókörökbe kerültek a különböző ősi szimbólumok, mint pl. csillag, levél, csigavonal, tulipán, vagy életfa. A festett tojások szép fényesek lettek, mert olajjal dörzsölték át őket.

Húsvét hétfőjén aztán a lányok szép díszesen kirittyentve, befont hajjal, pántlikásan, legszebb ünnepi ruhájukban várták a legényeket. Ám nem sokáig maradtak puccban, szárazon, mert kora reggel, sokszor akár hajnaltájt megérkeztek a locsolók, és kapták tőlük a sok folyékony áldást. Ezt a napot vízbevető hétfőnek is hívták, mert anno nemcsak vödörnyi vizet zúdítottak a lányok nyakába, hanem sok helyen még a patakba vagy az itatóvályúba is beledobták őket.

Azért a fiúk nem rohanták le a lányokat, előtte rigmussal kértek engedélyt a locsoláshoz. Persze jaj volt annak, aki nemet mert mondani, esetleg elmenekülni, annak még több víz járt, ezért inkább nem is ellenkeztek, sőt, büszkén adták meg magukat a sorsuknak. A locsolóversek közül a legismertebb persze a „Zöld erdőben jártam…”, de sok más vers is fennmaradt a régi korokból, melyekben a lányokat mindig valamilyen virághoz hasonlították, ibolyához, rózsához, liliomhoz, akiknek víz kell, nehogy elhervadjanak.

“Szépen kérem az anyját

Adja elő a lányát

,Hadd locsolom a haját!

Hadd nőjőn nagyra,

Mint a csikó farka:

Még annál is nagyobbra,

Mint a Duna hossza!

Szabad-e locsolni?”

Nemcsak a locsolóverssel kértek engedélyt a locsoláshoz, hanem a hajnalfával is. Húsvét hétfő hajnalán a legények a kiszemelt lány kerítéséhez egy kis fát rögzítettek, ezzel kérvén bebocsátást a házba. (Hasonló volt ez a májusfához.)

A húsvét ősi termékenységi ünnep volt, a tojás pedig a teremtés ősi szimbóluma! A legény locsolt, a lány tojást adott. Akár a szexben: a legény „locsol”, a lány pedig az ivarsejtjéből (a tojás is az!) nevelt új élettel ajándékozza meg.

Figyelem! A locsolás a hajadon lányok és a nőtlen legények szokása volt. Házas ember nem locsolt, az „locsolta” otthon a nejét. Házas menyecskét, gyermekes asszonyt szintén nem locsoltak, minek is már, hiszen a szüléssel bizonyította termékenységét.

Voltak ma már kevésbé ismert húsvéti szokások is, mint például a vesszőzés. Fűzfavesszőből fontak a legények egy korbácsot, és ezzel csapkodták meg a lányokat. Azok a „kedvességért” cserébe szalagot kötöttek a rá, és borral kínálták a fiúkat. Azért a vesszőzésnél talán mégiscsak kellemesebb, ha vízzel locsolnak meg, ugye?

Szerző: Réka

 

Képek forrása:

http://mek.oszk.hu/02100/02115/html/2-1458.html

https://hu.wikipedia.org/

http://tudasbazis.sulinet.hu/hu/magyar-nyelv-es-irodalom/magyar-nyelv/nyelvtan-irodalom-1-osztaly/unnepek/husveti-locsolkodas

 

 

 

1 kedvelés
Előző bejegyzés: Egyedül nem megy – Az önzetlen segítés ajándékaKövetkező bejegyzés: Messze van még a strandszezon? – Távozz tőlem sonka!

Kapcsolódó bejegyzések