Mindaddig fogalmam sem volt arról, hogy az ötvenes években, a NASA hőskorában fekete nőket használtak élő számítógépként, amíg meg nem néztem A számolás joga című filmet. Amellett, hogy tényleg jó a sztori, a film egyik célja az volt, hogy elégtételt szolgáltasson ezeknek a nőknek, akikről kis túlzással a kutya sem tudta, hogy mekkora szerepet játszottak abban, hogy Gagarin után az amerikaiak is embert küldhettek az űrbe.
Minden sikeres férfi mögött áll egy nő, tartja a mondás. Míg minden sikeres nő mögött önmaga áll, így a másik. A történelem során a férfiak, mint a kanonizált események kizárólagos krónikásai, elég sokszor elfelejtették a nők érdemeit is megemlíteni. Ennek is köszönhető az az általános nézet, hogy a nők oly kevéssel járultak hozzá az emberiség fejlődéséhez. Nem kevés olyan nőről tudunk, akiket megfosztottak a teljesítményétől, de sokkal többen lehetnek azok, akikről nincs tudomásunk, mert munkájukat nem támasztja alá általánosan elfogadott bizonyíték. Nők, akiknek eredményeit ellopták, alulértékelték, figyelmen kívül hagyták vagy szimplán törölték az utókor számára szánt feljegyzésekből.
Margaret Rossiter tudománytörténész nevet is adott a jelenségnek: a Matilda-effektus általános előítélet a női kutatók eredményeivel szemben, amelyeket inkább férfi kollégáiknak tulajdonítanak. Rossiter egyik példája jól summázza a problémát: Marie Curie kizárólag férje és az egyik svéd Nobel-bizottsági tag követelésére kaphatta meg férjével megosztva a fizikai Nobel-díjat 1903-ban, első nőként a svéd akadémia történetében. Milena Maric szerb matematikus nevét valószínűleg kevesen ismerik. Albert Einstein neve már annál ismerősebben cseng. Milena Einstein első felesége volt, akivel a korszakalkotó fizikus házasságuk alatt együtt dolgozott, és akivel eredetileg együtt publikálta volna első tudományos cikkét, amelyről aztán az utolsó pillanatban lehúzta a feleség nevét.
A 21. században, amikor a nők egyenjogúsága már nem kérdés többé, a Matilda-effektus még mindig létező probléma a tudományos pályán dolgozó nők számára. Több kutatás bizonyítja, hogy a férfi tudósokra sokkal többször hivatkoznak a tudományos művekben, a médiában jóval többször szólaltatják meg őket, a szakmai díjakból viszont sokkal kevésbé részesülnek a nők.
A bustle.com 8 példát hoz a történelemből, amikor a nők nem kapták meg az elismerést, amit megérdemeltek volna. Noha vannak olyan esetek is, amikor kifejezetten lopásról beszélhetünk, inkább az a jellemző, hogy amikor férfiak és nők ugyanazon a projekten dolgoztak, akkor az elért eredményekért a férfiak kaptak díjat, ők lettek híresek, a nők szerepe eltörpült, lekicsinyellték őket, feledésbe merültek.
Rosalind Franklin
Fotó: twitter.com/ESPRC
Sorozatunk legelejére kívánkozik a brit kémikus és röntgenkrisztallográfus, aki az ötvenes években a londoni King’s College-ben folytatott DNS-kutatásokat. Ugyanebben az időben ugyanezzel foglalkoztak James Watson és Francis Crick molekuláris biológusok Cambridge-ben. Kutatásaikat tulajdonképpen Franklin lendítette át a holtponton, a tudta nélkül. Történt ugyanis, hogy egy kollégája elküldte Cambridge-be Franklin egyik, DNS-ről készített fényképét. A két kutató számára a később „Photograph 51” néven elhíresült fotó alapján derült fény a DNS kettős spirál szerkezetére. 1953-ban, amikor Watson és Crick publikálták kutatásaik eredményeit, elismerték ugyan, hogy Franklin és kollégái „inspirálták” őket, de csekély a méltatás, ahhoz képest, milyen központi szerepet játszott maga a fotó az felfedezésben, és milyen árat fizetett Rosalind Franklin a kutatásaiért. 5 évvel később, 38 évesen elhunyt, petefészekrákban, amelyet a röntgensugarakkal való munka okozott. 4 évvel Watson és Crick Nobel-díja előtt, amelyet a DNS szerkezetének felfedezéséért kaptak.
Szerző: Mónika
Forrás: bustle.com
