A gangos folyosószakaszunk egyik végén lakik Kiss néni, a másik végén Juharos néni. Lehet élni így is, úgy is, ha idegesítőek, az nem a tisztasághoz való hozzáállásukból fakad. Kiss néninél óriási a csillogás, mert minden nap vegyszeres vízzel mossa fel az előtte lévő felületet, úgyhogy a vöröses kő élénkebb árnyalatúvá kopott egy szakaszon.
Juharos néni viszont nem sokat törődik a tisztasággal, úgyhogy lakásából kellemetlen szagok tódulnak ki. A mi lakásunk majdnem fele úton van a kettő között és ez csak most jutott eszembe, pedig már tizenöt éve élek Velük egy fedél alatt.
Pontosan ennyi ideje gyűjtöm a tapasztalatokat arról, ki hogyan pucol ablakot!Nagyon sokat nevettem mások történetein, mert ez is olyan, mint a gyereknevelés, amiről mindenkinek van megosztani való élménye. Csak itt sokkal kisebb a tét és nyugodtan lehet kísérletezni. Persze, amikor az ablakpucolásra terelem a szót, a legkevésbé a tippek és trükkök érdekelnek, sokkal inkább az, hogy mások szerint mennyire érdemes komolyan venni egy ilyen feladatot?
A családi hagyomány szerint nagyon. Nagyanyám minden Húsvét előtt kínok közt, sóhajtozva, köhögési rohamokkal küzdve szedte le a függönyöket. Amúgy is asztmás volt, de ilyenkor jobban. Először váltott vízzel lemosta a fa részeket, majd az üvegeket kívülről befelé, „ultrás” vízzel. Mosogatószivacs, vagy a ma kapható törlőkendők egyike sem jött még szóba, de a kiszuperált rongyokból én is kaphattam, hogy addig is a csempéket törölgessem (s ha úgy tetszik, sóhajtozzam). Végül következett az újságpapíros csuszatolás az enyhén nedves felületen.
A tavaszi hadjáratot anyukám sem hagyta volna ki, de tanulás és munka mellett kicsit módosított a szabályokon. Már az egész család részt vett a pucolásban, ám ez a minőség rovására ment, mivel nem mindenkinek volt szívügye a ragyogó ablak. Nem csak az önkéntesség elvét, hanem az újságpapír módszert is elvetette, s én szívből utáltam kiszuperált pólókkal, gatyákkal, bugyikkal dörgölni az ablakokat. Már akkor is úgy tűnt, hogy a módszer nem elég hatékony, de valószínűleg csak a szöszölős rongyokkal volt baj.
Jómagam megőriztem nagyanyától a sóhajokat és az újságpapírt, anyukámtól a családi mozgósítást keresztezve az önkéntesség elvével. Két nagyobb gyermekem, így legutóbb csodálatosra fényesítette az alsó ablakszemeket, miközben a két kisebb egy-egy megnedvesített szivaccsal garázdálkodott a lakásban. Az újdonságok közül megszerettem az eredetileg kocsik szélvédőjére tervezett ablaklehúzót, mert így az újságpapírral gyorsabban és eredményesebben lehet dolgozni. A bio ötletek közül pedig az ecet bizonyult hatásosnak.
Voltak kisebb kitérők is. A konyhai papírtörlővel azért szakítottam, mert nem gazdaságos és nem is környezetkímélő. Volt bolti szórófejes flakonom, vettem „speciális” ablaktisztító löttyöket (azok a csodálatos színek!), használtam mikroszálas törlőkendőt. Nem próbáltam ki viszont a vöröshagyma módszert és a nejlonharisnyás tisztítást sem, melyek létezéséről magam is csak internetes fórumokon értesültem. És van még pár módszer, melyeknek kipróbálását − soha ne mondd, hogy soha −, nehezebb időkre hagytam: gőz masina, takarítószolgálat.
Egy ideje nem kísérletezek mással, csak a munka ütemezésével: idén három nap alatt szeretnék megpucolni három ablakot. (Mert ugye három a magyar igazság, meg egy nap nekem egy ablak elég.) Próbálok nyafogás nélkül engedelmeskedni a takarítás belső kényszerének, ahogyan gyermekeim születése előtt engedelmeskedtem annak a késztetésnek, amit a szakirodalom fészekrakó ösztönnek nevez, s amit valamilyen formában minden anya megtapasztal a szülések előtt, amikor minden áron mindent tisztává, rendessé szeretne varázsolni. Lehet, hogy majd egyszer nevetve fogok visszagondolni a sok ablakpucolásra, ahogyan ma nevetve, de szeretettel gondolok vissza az egykori várandós anyára, aki voltam, és aki képes volt órákat buszozni külvárosi outlet áruházak lerakataihoz, hogy beszerezzen egy bizonyos fajta pelenkázó lapot. És hol van ma az a lap?
De ez már a hiábavalóság kérdése, amivel amúgy is meg kell küzdeni minden nap. Hogy van-e értelme? Hogy jobb lesz-e ettől a világ? Nem, nem. A családnak nem lesz több pénze, a férjünknek nem lesz jobb kedve, nekünk sem lesz szebb a bőrünk az ablaktisztítástól. Nem a szomszédok kedvéért és nem is azért fogok bele, hogy megjelenítsem a bennem lévő erőt, amely a tisztaság, a szépség, a makulátlanság felé tör. Amikor a magasban állok (mert igen magasak az ablakaink), nemigen jut eszembe a Húsvét. A megújulás meg főleg nem, mert éppen a lezuhanástól kell óvakodnom. De tényleg, elég a hit is. Úgyhogy én most megyek és előveszem a létrát.
Evarek
