Voltam már olyan, akinek szittert kerestek, voltam, akit szitternek kerestek és olyan is, akinek jól jött volna egy, − ha amúgy nem lettek volna a közelben segítőkész nagyik.
Az én gyerekkoromban a „szakma” még inkább a nénik biznisze volt – így lett Mimi néni az első felvigyázóm. A nővérem még bölcsődébe járhatott (ahol az óriási lélekjelenléttel bíró gondozónénik megmentették a szilvásgombóc általi fulladástól), a szüleim mégis úgy döntöttek, hogy jobb lesz nekem otthonos körülmények között. Nekem nem tetszett Mimi és a lakása sem, ahol ijesztő régi tárgyak, felhúzható falióra, mérgeszöld tányérok voltak, a tányérokban túlzó emlékeim szerint mindig rizseshús dermedezett (és véletlenül se gombóc).
Persze, a bébiszitter próbája nem az evés, hanem például az, hogy a kezdeti morcosságot felváltja-e a találkozások során az öröm? Mivel ez nálunk sehogy sem akart bekövetkezni, Mimi néni idővel diszkréten a süllyesztőbe került. Megtaláltuk Éva nénit, aki rengeteget cigizett az udvaron, úgyhogy ma már labdába se rúgna a bébiszitter szakma íratlan szabályai szerint (és ez nagy hiba lenne), viszont rengeteget nevettem vele az ég tudja már min, miközben ittuk a maci kávét rengeteg habbal.
Akkor sem volt rossz dolgom, ha Éva néni nem ért rá, mert volt egy tartalékosunk is a fiatal, szép Magdi személyében, aki úgy gondoskodott rólam, mintha királyi gyermek lettem volna. Nem nevettünk annyit, nem játszott velem, inkább csak figyelt és tanítgatott, mint egy pótanya. A saját anyukámat soha nem láttam kertészkedni, házimunkába lelkesen belemerülni, lekvárt főzni. Annyira gusztusosan tálalta az ételeket, hogy még én sem tudtam ellenállni a híresen gyenge étvágyammal. Ráadásul hamarosan született egy kisfia is, akihez később is visszamehettem játszani.
De mi fán terem a jó bébiszitter? Ha szerencsénk van, a családban, vagy az ismeretségi körben akad egy megbízható ember, aki ajánl egyet. Ha ilyen nincs, keresni kell. Van, aki nemes egyszerűséggel felad egy hirdetést a leghétköznapibb apróhirdetési oldalon, ahol mások botmixert, vagy használt cipőt vesznek-árulnak. A módszer eredményességét nem becsülném alá, de kifinomultabb változata is van, amikor gyermekekkel foglalkozó oldalak bébiszitter keres-kínál rovatában történik ugyanez. Közvetítő irodához is fordulhatunk, ahol erkölcsi bizonyítványt, referenciát, tanfolyamok elvégzését kívánják meg a leendő bébiszitterektől. Ebben az esetben nem a szülőnek kell kiszűrnie a totálisan alkalmatlan jelentkezőket, s ez bizonyára nagy könnyebbség, melynek ára van. De ugyanezt a munkát elvégezheti a közvetítő helyett a többi anyuka is, manapság már tematikus Facebook csoportok alakultak erre, ami azt jelzi, hogy bőven van igény a szolgáltatásra. Ha ilyen online közösségben keresünk, akkor jó eséllyel számíthatunk rá, hogy a többi szülő ajánlása alapján jól választunk.
Változnak az íratlan szabályok is. A jó babysitter igyekszik valamilyen képzettséget felmutatni: sokat ér egy-egy pedagógiai diploma vagy tanfolyam, és jól jöhet az idegennyelv-tudás is. Ma 1000-1200 forintnál indul reálisan az órabér Budapesten, de bizonyos óraszám felett havi bérben egyeznek meg a felek és egyre gyakoribb ilyen esetben, hogy a bébiszittert szabályosan bejelentik.
Ma már a gyermekvigyázó alkalmazkodik a helyszínhez (vagyis házhoz megy) és főként a család szokásaihoz. Ha nem ítélkezünk, abból baj nem lehet, csak úgy, mintha a munkavállaló okos nagynéni lenne egy rokon családnál. Mindig hálával gondolok vissza az első családomra, ahol szinte tudomást sem vettek tapasztalatlanságomról. Egyszerűen örültek, hogy megkönnyítem a hétköznapjaikat, jóllehet tisztességes órabéremet mindig időben megkaptam a kedvességen és megbecsülésen felül.
Ismerünk olyan gyerekeket, akik alig látják a szüleiket, idegen viszi őket oviba, és anyák napján bébiszitter ül a kisszéken. Ez csak egy véglet. A másik pedig az, aki inkább megszakad otthon, de nem megy el egy kicsit kikapcsolódni. Könnyebb annak, akinek kéznél van egy ügyes nagymama, vagy rokon. Akinek meg nincs – és megteheti – válasszon magának!
Evarek
