A gyermekáldás egy új feladatkörbe helyezi az anyát, de ezen az úton a modern időkben sem kell egyedül járnia. Számos anyákat támogató szakma létezik, művelői a várandósság, szülés, majd a baba körüli teendőkben is az anya segítségére vannak. A fogalmakban néha nehéz eligazodni, ezért ezennel szeretném tisztázni, hogy „ki mire való”. Én is össze szoktam keverni néha, pedig valójában igen jól elkülöníthető fogalmakról van szó.

Természetesen minden – az egyes segítőkhöz tartozó – feladatot hosszú lenne felsorolni, itt a teljesség igénye nélkül a legfontosabbakra fókuszáltam.

Védőnő

Röviden annyit, hogy ő hivatalból, kötelezően figyelemmel kíséri a várandós, majd kisbabás anyát. Követi a baba pocakban, majd pocakon kívüli fejlődését, emellett foglalkozik az anya állapotával, tanácsokkal látja el.

Én eddig – pedig csak két gyerekem van – hét védőnőhöz tartoztam már, igaz, hogy ebben benne van egy költözés, de a tapasztalatom az, hogy a védőnők sajnos igen gyorsan váltakoznak. Munkahelyet váltanak, vagy szülési szabadságra mennek, akkor jön egy helyettes, utána találnak egy állandót, és kezdődik a kör elölről. Remélhetőleg ez nem mindenütt van így, mivel sajnos meggátolja a hosszútávú bizalmi kapcsolat kialakulását.

Léteznek ezen kívül kórházban dolgozó védőnők, akik a várandós- és gyermekágyas anyák ellátásában, az egészségnevelésben, a szoptatás segítésében, az anya és az újszülött hazabocsátásának előkészítésében vesznek részt.

Védőnő kereső: https://www.antsz.hu/AntszDistricts/HealthCareVisitorSearch.action?clientid=default

Szülésznő

A szülésznő, aki a szülés körüli ápolói feladatokat ellátja, emellett a szülés levezetésében is kulcsszerepe van. Egy problémamentes szülésnél tulajdonképpen szinte mindent ő csinál. A kórházban felveszi a várandós anya adatait, előkészíti, figyeli a magzati szívhangot. Vajúdás közben az orvossal felváltva vizsgálja a tágulás előrehaladását. Tanácsokat ad a vajúdáshoz és szüléshez, kitoláskor végzi a gátvédelmet, fogadja a babát, szülést követően lemossa az anyát és segít neki felöltözni.

Csecsemős nővér

Már a szülés alatt bejön a szülőszobába, ő veszi át az újszülöttet, leméri és felöltözteti. Ezután jellemzően hagyják az anyát és a csöppséget egy ideig ismerkedni egymással. Miközben az anyát leviszik a gyermekágyas részlegre, az újszülöttet a csecsemős részlegre viszik, ahol megtörténnek az első vizsgálatok, majd a kicsi első fürdetése. A csecsemős nővér a kórházi benntartózkodás alatt figyelemmel kíséri a baba állapotát, esténként megfürdeti, megtanítja a kismamának a pelenkázást és a köldökcsonk ellátását.

Forrás: http://media.babaszoba.hu

Dúla     

A dúla segítő asszonytárs, aki végig jelen van a várandósság, a szülés és a gyermekágyas időszak alatt. Nincs egészségügyi szakképesítése, így nem végez vizsgálatokat, nem szól bele az orvosi kérdésekbe. Nem dönthet az anya helyett, hanem jelen van, és figyelemmel kíséri az vele való történéseket, lelket önt belé, együttérez és támogat. Annyival több, mint bárki más, hogy széleskörű ismeretei vannak a babavárás témakörében, így a megfelelő információk birtokába juttatva a szülőket, hozzásegíti őket a döntéseik meghozatalához.

A dúla igénybevétele már egyre jobban elterjed. Szerintem az asszonytárs jelenlétére leginkább a szülőszobában lenne szükség, ennek viszont az az akadálya, hogy oda az anyán kívül a magyar kórházi szabályok szerint csak egy ember mehet be. Ez nálunk az apa volt, így nem vihettem magammal dúlát.

Magyar Dúla Szövetség dúlái: http://www.dulamustra.hu/dulaink/budapest-es-kornyeke/

Bába

A bába otthonszülésnél nyújt szakmai segítséget. Tulajdonképpen szülésznői feladatot lát el, a szemléletmódja mégis egészen más. A szülést nem vezeti, hanem csak kíséri: nem avatkozik közbe, nem próbálja gyorsítani vagy erőltetni a természetes folyamatokat. Gyógyszerek helyett természetes fájdalomcsillapító módszereket, masszázst, légzéstechnikát, illóolajokat használ.

Mivel nem szülész-nőgyógyász, így ha a vajúdás vagy a szülés alatt olyan komplikáció merül fel, melynek elhárításában nem kompetens, köteles mentőt hívni, és az anyát a kórházba vitetni.

Országos Bábaszövetség: http://babaszovetseg.hu/

Forrás: http://canterburyhomebirth.org.nz

Gyermekágyas segítő

Pár hete tudtam meg, hogy létezik ilyen segítő is. Szerencsére nekem nem volt szükségem rá, a családom mellettem tudott lenni az első hetekben, de annak, akinél esetleg messze laknak a nagyszülők, vagy apa nincs otthon, biztosan nagy könnyebbség.

A gyermekágyas segítő a szülést követő hetekben naponta több órát tölt a kismamánál, miközben érzelmileg támogatja, és fizikai segítséget nyújt (ringatás, pelenkázás). Az anya lelki folyamatait is figyelemmel kíséri, segít neki elfogadni az új élethelyzetet, oldani a gátlásokat. Hozzájárul az újszülött és anyja harmonikus kapcsolatának kialakításához. Néhány kisebb háztartási feladatot is ellát, játszik a nagyobb tesókkal, bevásárol, viszont figyelembe kell venni, hogy nem takarító vagy házvezetőnő.

Bővebben a gyermekágyas segítőkről: http://www.olelohullam.hu/gyermekagyi_segites.html

Szoptatási (laktációs) tanácsadó

A szoptatás nem megy mindenkinek könnyen, vannak jellemző problémák, amelyek akadályozzák a baba megfelelő táplálását. Van, hogy a baba szopizási technikája nem jó, nem megfelelően veszi be a mellbimbót vagy nem akar szopizni. Van, hogy megsérül vagy begyullad a mell, esetleg nincs elég teje az anyának. Az egészségügyi szakembereknek sokszor nincs elég ideje és tapasztalata, hogy a szoptatási nehézségeket tanácsaikkal orvosolják.

A szoptatási tanácsadó azért küzd, hogy a nehéz helyzetekben sem a szoptatás abbahagyása, és a tápszeres táplálás legyen a megoldás. Mindenképp érdemes időben hozzá fordulni, mert minél több idő telik el, annál nehezebb „visszahozni a tejet”. A legtöbb panaszt lehet kezelni, hogy aztán a szoptatás zökkenőmentesen folytatódhasson. Ismerek több olyan anyát, akik még évekig tudtak szoptatni a tanácsadók kitartó munkájának köszönhetően.

Szoptatási tanácsadók:

http://www.lll.hu/tanacsado

http://ibclc.hu/

Hordozási tanácsadó

Én abszolút hordozás párti vagyok, bár néha szoktam babakocsit is használni, de annak az aljában is mindig ott lapul a hordozókendő. A testkontaktus nagyon jó a babának, jobban lát, többet mozog, jobban fejlődik az idegrendszere, egyensúlyérzéke. Az anyának meg nagyon kényelmes, hogy nem kell karban tartani a babát, mehet az élet tovább együtt a kis batyuval.

A kendőt (ami a tanácsadók által az első időszakban a kizárólagosan ajánlott hordozási eszköz) eleinte nehéz megkötni úgy, hogy az babának és az anyának is kényelmes és egészséges legyen. Én nagyon sokat „bénáztam” mire megtanultam, hogy hol kell az 5 méter hosszú kendőt meghúzni-megtekerni-megcsomózni. Lehet youtube videók alapján tanulni, de a legjobb, ha kijön házhoz egy hordozási tanácsadó, és két-három óra alatt pik-pakk megtanítja. Először elmondja az elméleti hátteret, a hordozás élettani hatásait a csípőfejlődésre és a helyes tartásra, majd próbálgatják a kötési technikát lépésről lépesre.

Hordozási tanácsadók, hasznos cikkek a helyes babahordozásról: http://batyuklan.hu

Forrás: http://www.sportolacsalad.hu

Dada, bébiszitter

Mindkettő a baba felügyeletét látja el az anya távollétében. A különbség csak annyi, hogy a dada az egészen kicsikre vigyáz, a bébiszitter pedig a már az elválasztott nagyobbakra. Mivel a magyar ellátórendszer lehetővé teszi, hogy az anya legalább az első egy évet otthon töltse, így dadát jellemzően külföldön szoktak fogadni, ahol hamar visszamennek dolgozni az anyák.

A szülész-nőgyógyász és a gyerekorvos feladatkörére az evidenciájuk miatt nem tértem ki.

A felsorolásból látható, hogy sokan dolgoznak azon, hogy az anya meg tudjon birkózni az anyasággal rá zúduló fizikai és lelki terhekkel. Nem kell egyedül végigcsinálni, és ne szégyelljünk tanácsot kérni a baba, a család és a saját érdekünkben egyaránt!

Tündéranyu

Borítókép: kamaraonline.hu

Share