Mikor a fiamat a születése után hazavittük a kórházból, megrettentem. Mit fogok kezdeni egy ilyen apró, törékeny élettel? Most már mindig itt lesz velünk? Állandó sírásának okát kutattam! Elfogott a szorongás. Képes vagyok-e egyedül megoldani minden feladatot az újszülött körül?

Ezek a kételyek, ez a félelem, akár  a szülés utáni depresszió előszobája is lehetett volna. Azonban szerencsére nekem sikerült kievickélnem ebből a fojtogató kedélyállapotból.

A gyermek születése okozta jókora változások gyakran felkészületlenül érik a szülőket. A „régi élet” elvesztése, a korlátozott szabadság, az alváshiány, a nyakukba szakadt felelősség hatalmas lelki terhet jelent az újszülött édesanyának, édesapának.

A testi és lelki megterhelések együttese,  a felelősség súlya depressziós állapotot idézhet elő. Szerencsére van segítség és a probléma orvosolható! Mik a tünetei a szülés utáni depressziónak, és kihez fordulhatunk, ha ezeket a tüneteket tapasztaljuk magunkon vagy máson?

Photographs (C) Farah Hughes.

A depresszió fokozatai:

1 fokozat: Baby blues, avagy a szülés utáni szomorú hangulat

Az ún. baby blues jellemzően a szülés utáni harmadik nap és két hét közt jelentkezik az anyák 50-85%-nál. Tünetei az ingerlékenység, szorongás, változékony hangulat és a megnövekedett lelki érzékenység. A kiváltó ok az anyai hormonszintek drasztikus megváltozása.  A várandósság alatti magas ösztrogénszint hirtelen lecsökken, a tejtermelésért felelős prolaktin hormonszintje megnő. Általában spontán módon elmúlik, legtöbb esetben nem szükséges pszichológiai kezelés.

2. fokozat: Szülés utáni depresszió

Az anyák 13%-nál fordul elő a szülést követő egy éven belül. A tünetek megegyeznek a depresszió általános tüneteivel: hangulatváltozás, lehangoltság, örömtelenség és szorongás jellemzik. Az édesanya ilyenkor nem képes foglalkozni a csecsemőjével, nem gondoskodik róla megfelelően, ami miatt folyamatos bűntudat gyötri. Elhanyagolja a személyes higiéniáját, nem öltözik fel rendesen, nem eszik. Álmatlanság gyötri és esetleg öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják. A családi, baráti környezetnek és a védőnőnek nagy szerepe van az ilyen állapot időben való felismerésében. A kezelés történhet pszichológiai terápiával, vagy szükség esetén gyógyszerrel, amelyet a háziorvos ír fel.

Az utóbbi időben a pszichológiai kutatások fényt derítettek rá, hogy apáknál is előfordul a szülés utáni depresszió, amely főleg a fiatalokat vagy a váratlanul érkező gyermekek szüleit érinti. A gyermek megszületése az apa életében is gyökeres változást okoz, előfordul, hogy még nem készültek fel erre az új szerepre, amely sok áldozattal és lemondással jár. Fő kiváltó okai a szorongás, az  alváshiány és a nyakukba szakadó felelősség terhe.

3. fokozat: Szülés utáni pszichózis

A szülés utáni pszichózis súlyos pszichiátriai megbetegedés, feltétlenül azonnali orvosi kezelést igényel. Az anyák 0,01%-át érinti a szülést követő első három hónapban. A tünetek nagyon súlyosak, a valóssággal való kapcsolat elvesztésével járnak. Jellemzői a hallucinációk, téveszmék, bizarr viselkedés, ismétlődő kényszeres mozgás és súlyos álmatlanság. Az anya és a gyermek épsége érdekében is fokozott fontosságú a mihamarabbi felismerés, nehogy az eset tragédiába torkolljon.  Kezeléséhez azonnali sürgős orvosi vizsgálat, gyógyszeres kezelés szükséges, amely gyakran kórházban való felügyelet alatt történik.

„Nagyon komoly betegségről van szó, amit jelen esetben nem elég az agyoncsépelt depresszió szó mögé elrejteni, ez ugyanis nem fejezi ki, ami ilyenkor legbelül zajlik. Mivel az ember nem képes tisztán gondolkodni, elveszíti a realitását a valósággal, ráadásul zárlatos az agya, és nem veszi észre még azt sem, ha konyhakéssel leszúrja a másikat…” – írja Bartók Boglárka a nemrég megjelent „Időzített Bombanő” című könyvében, ahol a saját történetének bemutatásával bizonyítja, hogy mennyire igaz lehet, amit leírt.

Photographs (C) Farah Hughes.

Megelőzés

A várandósság alatt meg lehet csomózni azt a védőhálót, amely segít a szülés utáni nehéz időszakban. Ennek testi oldala a megfelelő mozgás, étrend és vitaminellátottság kialakítása. Lelki oldala a támogató család és baráti háttér megerősítése, őszinte megnyilvánuásainak, segítő szándékának elfogadása. A  testi, lelki egység a házaspárok között, az érzelmek kimutatása ebben az időszakban is alapvető szükséglet. Még több szeretetet, gyengédséget, odafigyelést igényelnek az édesanyák. Szembesülnie kell mindenkinek azzal, hogy egy Új élet, életforma kezdődött el. Régi életünk örökre megváltozott. A türelem megtanulásához és a megváltozott feladatok elfogadásához, az új szempontok prioritásának feldolgozásához, megértéséhez pedig idő kell. Az addigi szexuális kapcsolat megtartása a várandósság alatt, és a szülést követően is kiegyensúlyozottabbá teheti a házaspárok életét.

Ha az anya volt korábban depressziós, vagy a családjában előfordult, érdemes előre tájékozódni a szakpszichológusokról, esetleg jó előre bejelentkezni hozzá.

Photographs (C) Farah Hughes.

Kihez fordulhatunk?

A felismerésben segíthet a  védőnő, aki rendszeresen látogatja a szülés után az anyukát. Az anya megoszthatja az érzéseit, és ezáltal hamar fény derülhet a betegség megjelenésére. Ő ajánl további lépéseket a betegség megoldásában, általában továbbküldi az anyukát a házirvoshoz vagy a területileg illetékes pszichológushoz.

A háziorvos írhat fel gyógyszert, amely sajnos a szoptatás abbahagyását vonja maga után. Nehéz feladat mérlegelni, hogy a baba szoptatásának megtartása megéri-e a depresszió kezelésének elmaradását, vagy fontosabb a gyógyszeres kezelés az anyuka érdekében annak elfogadásával, hogy a csecsemő a továbbiakban tápszeres táplálásra szorul. Léteznek homeopátiás vagy gyógynövény hatóanyagú nyugtatók, enyhébb depressziós állapotban ezek is használhatóak.

Másik módszer a pszichológiai tanácsadás vagy pszichoterápia. A konzultáció előnye, hogy az édesanyák egy szakember jelenlétében, pozitív, támogató légkörben őszintén oszthatják meg érzéseiket, aggodalmaikat. A pszichológus segít oldani a félelmeket, megismerteti a stressz és szorongás csökkentéséhez szükséges eszközöket és módszereket. A háziorvos ad beutalót a TB alapon működő területileg illetékes pszichológushoz vagy családtervezési tanácsadó szolgálathoz. Pszichológiai magánrendelés pedig térítés ellenében vehető igénybe.

Photographs (C) Farah Hughes.

Létezik Facebook csoport, ahol a szülés utáni depresszió gyanújával tehetünk fel kérdéseket, illetve sorstársaktól lehet tanácsokat kérni a betegség átvészelésére.

A gyermekágyi pszichózis kórházi kezelésében nyújt korszerű megoldást a budapesti János kórház. A Pszichiátriai Rehabilitációs osztályon működik az ún. Együtt program, amely keretében az anya a gyermekével együtt vesz részt komplex kezelésben. Ez a modern európai modell lehetővé teszi, hogy az anyát nem kell a csecseműjétől elszakítani, ebben a fontos korai időszakban. Az anya-gyermek közös együtt ápolása során biztosítható a gyermek stabil fejlődése, a kötődés kialakulása. Támogató környezet segítségével aktívan részt vesz a gyermek gondozásában. A programról bővebben: http://www.janoskorhaz.hu/egyutt-program/.

A szülés utáni depressziós állapot felismerése és kezelése kulcsfontosságú az anya és gyermeke érdekében.

Nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert lehet és kell is tenni ellene!

Veronika

Photographs (C) Farah Hughes.

Hivatkozások:

szülés utáni depresszió megelőzéséről bővebben: http://felicitasz.blog.hu/2010/08/18/hogyan_lehet_megelozni_a_szules_utani_depressziot

könyv: http://book.hu/konyv/206804/Idozitett-bombano.html

Share