Ha Margarettel teáznánk, az egészen biztosan délután öt órakor lenne. A hamisítatlan angol teát a Viktória és Albert Múzeum porcelángyűjteményét megszégyenítő, finom, kézzel festett csészékben szolgálná fel házigazdánk. Margaret ugyanis még akkor is szeretett a konyhában sürgölődni, amikor az angol kormány első embere volt. A Downing Street-en, ahol az angol miniszterelnök rezidenciája van, az ő idejében nem volt szakács. Margaret főzött a családjának, amikor csak tehette.
Természetesen, a tea mellől nem hiányozhatna egy pár ínycsiklandó sütemény sem. Margaret persze módjával csipegetne csak belőlük, hiszen egy úrinő sosem habzsol. Márpedig ő talpig úrinő, még akkor is az volt, amikor férfiasan harcolt az igazáért az angol parlamentben.
“Hatalmasnak lenni – mondja – olyan, mint úrinőnek lenni. Ha bizonygatnod kell, hogy az vagy, akkor nem vagy az.“
És ő ehhez is tartotta magát egész életében.
A korai évek
Margaret gyermekkorában nagyon szerény körülmények között élt szüleivel, az apja (a kettő közül) egyik kis élelmiszerboltja feletti lakásban, ahol sem folyóvíz, sem toalett nem volt. 1938-ban a család menedéket adott egy a nácik elől menekülő osztrák zsidó lánynak. Margaret félretette a zsebpénzét, hogy segítsen neki. Apja később polgármesteri rangra emelkedett a szülővárosában Grantham-ben, így a fiatal lány korán megismerkedett a politikával.
Azt hiszem, ha az iskoláról kérdeznénk, elmesélné, hogy ugyanúgy állt hozzá, mint később mindenhez a politikában: kemény munkával és vereséget nem tűrve. Így nyert egymás után két ösztöndíjat is, és került Oxfordba kémiát tanulni.
Biztosan nevetve mesélné, hogy részt vett abban a kutatócsoportban, akik megalkották a hidegen is könnyen felszolgálható jégkrémet. A trükk az volt, hogy kidolgozták a módszert, amivel több levegőt lehetett keverni a jégkrémbe. Így az előállítás olcsóbb lett és a mélyhűtőből kivéve egyből lehetett kanalazni az édes finomságot. Az így készült jégkrémet később Mr. Whippy márkanév alatt, teherautókról árulták szerte Angliában.
Kiskosztümben az öltönyösök világában
Margaret 1959-ben került be az angol parlamentbe, ahol egyre nagyobb befolyást szerzett a Konzervatív Pártban. Bármennyi kemény férfival került is összetűzésbe, Margaret sosem feledkezett meg arról, hogy ő nő, és ragaszkodott a szoknyához és a retiküljeihez. A szépen beállított haj, a gyöngysor, a gyöngy fülbevaló és az elegáns, de nem kirívó retikül a védjegyévé vált.
Kicsit gunyorosan mesélné el, hogy bár a türkiz a kedvenc színe, ezt a színt sosem kockáztatta meg a hivatalos öltözékeinél. Maradt a jól bevált, semleges fehérnél, sötétkéknél, szürkénél, középkéknél és feketénél. Végül is érthető, hiszen így is éppen elég támadást kellett elhárítania. Az Erzsébet királynőre jellemző fagyiszínek nem segítettek volna megtartani a tekintélyét a kemény politikai életben.
A politikai konfliktusokhoz való hozzáállását jól jellemzi a következő idézet:
“Mindig felvidulok, amikor egy támadás különösen sértő. Amikor elkezdenek személyeskedni, az azt jelenti, hogy egyetlen épkézláb politikai érvük sem maradt.”
A kemény munka és a rendíthetetlenség meghozta a gyümölcsét. Ugyan 1970-ben azt mondta, hogy az ő életében nem lesz női miniszterelnöke Angliának, 1979-ben végül ő maga cáfolta ezt meg, amikor első nőként sikerült az ország első „emberének” posztját elnyernie.
Nevetve idézné fel a találkozását a választások előtt pár hónappal Sir Laurence Olivier-vel egy vonaton. Akkoriban a kampánystábból többen amiatt aggódtak, hogy el fogja veszíteni a választásokat, mert a hangja nem elég mély és ezért nem tűnik elég komolynak és magabiztosnak. Sir Laurence Olivier ajánlotta Margaretnek az Angol Nemzeti Színház beszédtanárát, akivel végül hónapokig gyakorolt.
Büszkén mesélné, hogy végül 11 évig és 209 napig volt Anglia miniszterelnöke. Ezalatt túlélt egy IRA bombatámadást, megkapta a szovjet újságíróktól a Vaslady elnevezést kíméletlen és kemény külpolitikája miatt, találkozott és megküzdött számos nagyhatalmú államférfival. Végül, mint a XX. századi Anglia leghosszabban szolgáló miniszterelnöke távozott 1990-ben az elmaradhatatlan retiküljével a kezében. A retiküllel, amiről egyszer azt mondta, hogy “az államtitkok számára ez az egyetlen biztonságos hely a Downing Street-en”.
Azt is elmondaná, hogy ha újrakezdhetné, akkor nem szállna be a politikába amiatt, amilyen hatással a karrierje volt a családjára.
Margaret, a feleség és anya
Mosolyogva mesélné, hogy a családja ellenezte, hogy hozzámenjen egy elvált üzletemberhez, Denis Thatcherhez, aki végül 52 éven át a társa volt. A házasságukból egy ikerpár született, Carol és Mark.
Margaret szomorúan mondaná el, hogy mennyi nehézséget okozott a családjának az ő karrierje. A férje, aki egyébként egy családi festékgyártó vállalkozást vezetett, egy időben még azon is gondolkodott, hogy elválik tőle. Keserűen emlékezne vissza arra, milyen nehéz időszak volt ez. Denis Thatcher idegösszeomlást kapott a sok stressz miatt, ami a munkában és a magánéletben is érte Margaret felfelé ívelő karrierje miatt. Végül mégis együtt maradtak, egészen a férfi 2003-ban bekövetkezett haláláig. Margaret mindig hatalmas érdemeket tulajdonított a férjének, aki végig mellette állt tanácsadóként és tapintatos kritikusként, amikor szüksége volt rá.
Végül pedig mesélne néhány kulisszatitkot az életükből; például, hogy együtt nézték a teniszmeccseket a tévében, amiket a Miniszterelnök Asszony annyira szeretett, vagy, hogy esténként Chopint vagy Beethovent hallgattak és whisky-t szopogattak.
Amikor megittuk a teát és ő kifogyott a történetekből, akkor venné a csinos kis retiküljét – amiben ki tudja, mostanság mit rejteget –, elköszönne és elegánsan elhagyná a szobát.
Eszter
