Nos, ez valóban jó kérdés. A harag és a düh olyan érzelmek, amelyeket nem szabad kimutatnunk, megélnünk. Hogy is lenne helye a kitágult pupilláknak, a dühtől kivörösödő arcnak és a nyakon kidagadó ereknek a politikailag korrekt, visszafogott mosolyvilágban, amit a média közvetít felénk?
Emlékezzünk csak, hogy mit gondoltunk, amikor legutóbb haragos embert láttunk?
Biztos vagyok benne, hogy nem nagyrabecsülés volt…
Jó lenne először is tisztázni, hogy mi a különbség a harag és a düh között? Nos, dühöt akkor érzünk, amikor megsértik a határainkat. A harag pedig nem más, mint amikor a határsértés tényét nem tudjuk elengedni és hosszan dédelgetjük magunkban. Az egyik, amilyen hirtelen jön olyan hiretelen le is tud csillapodni – például egy őszinte bocsánatkéréstől – a másikat viszont hosszabb idő elengedni.
A düh azonnali, heves testi reakciót vált ki, a harag sokszor jobban el tud bújni és kevésbé heves, inkább alattomos testi elváltozásokat okoz. A harag nem más, mint fel nem dolgozott düh.
A kérdés az, hogy mitől lesz a dühből harag?
Nos, ha nem éljük meg és fejezzük ki a dühöt vagy a határsértés ismétlődő, akkor nagy eséllyel harag lesz belőle. Ismerős az eset, amikor valaki beáll elénk a sorba, de nem szólunk és még három nap múlva is ezt meséljük indulatosan a barátnőnknek? Ez az, amikor a kezdeti düh haraggá vált, mert nem éltük meg igazán.
Megélés alatt persze nem azt értem, hogy csapjunk oda egyet az idegesítően hangosan beszélő tizenévesnek a buszon vagy gáncsoljuk el a sorban tülekedő cekkeres nénit.
Ahhoz, hogy úgy kezeljük ezeket a szituációkat, hogy nekünk ne okozzanak testi bajokat meg kell tennünk néhány lépést önismeret terén.
- Fogadjuk el, hogy emberek vagyunk és dühöt érzünk. Ha jobban megnézzük, akkor a düh nem más, mint egy jelzés önmagunk felé, hogy valaki átlépte a határunkat. Ezt pedig nagyon fontos tudnunk. Képzeljük el milyen lehet az élet egy gyerekkel, akinek nincsen fájdalomérzete és mosolyogva tartja az ujját a tűzbe percek óta, mert nem érzékeli a fájdalmat, ami megóvná a súlyosabb sérülésektől! Nos, ha nem lenne a düh, akkor bizony olyanok lennénk, mint ez a gyerek, csak lelkileg. Szóval a düh rendben van!
- Nem kell rosszul éreznünk magunkat, ha dühöt érzünk, mert az egy ugyanolyan természetes reakció, mint az, hogy nevetünk egy viccen. A felelősségünk odáig terjed csak, hogy hogyan adjuk ki vagy éljük meg a dühöt. Mert az természetesen nincsen rendben, ha a munkából dühösen hazamenve kiabálunk a gyerekünkkel, aki azt sem tudja mi történik. Az viszont teljesen rendben van, ha elmegyünk futni vagy teljes erőből toljuk a falat, esetleg kimegyünk egy erdő közepére és ott kiabálunk. Mindenkinek más működik. Egy dolog viszont biztos… a meg nem élt düh utat fog találni magának vagy kifelé vagy befelé. Szóval, jobban tesszük, ha megéljük!
- Tudatosan figyeljünk a dühre! Tekintsünk rá barátként, aki megóv attól, hogy tartósan olyan helyzetekben maradjunk, amelyekben lelkileg sérülünk. Amint megérezzük, hogy dühösek lettünk keressünk alkalmat arra, hogy elvonulva megkérdezzük magunktól mi történt, mivel van a gond? Ha megvan, akkor találjunk módot, arra, hogy biztonságosan ki tudjuk adni. Ne felejtsük el, hogy sokszor olyan problémák, mint a magas vérnyomás, körömrágás, túlevés, légzőszervrendszeri problémák, stb. oka nem más, mint az elfolytott düh, amely később haraggá alakul.
- Ha sikerült kiderítenünk, hogy mi miatt vagy kire vagyunk dühösek, akkor változtassunk a helyzeten! Tisztában vagyok vele, hogy ez sokszor nehéz és átmenetileg súlyos konfliktusokkal is járhat, de a tét az egészségünk. Ez pedig túlzottan nagy ár a konfliktuskerülésért.
Szóval a lényeg, hogy igyekezzünk ítélkezés nélkül figyelni magunkra! Teremtsünk időt arra, hogy valóban érezzük az érzéseinket és tanuljuk meg a lelkünk nyelvét! Ez az egyetlen út amely elvezet ahhoz, hogy boldogabb és kiteljesedett életet élhessünk.
Szerző: Czirják Eszter család- és rendszerállító, Theta-floating coach
