Nő-ügyek, avagy az örök többfrontos harc

Milyen nehéz odaérni munkából az ovi végére! Vagy otthon maradni a lázas kicsivel, miközben fontos projektek futnak a munkahelyen… Vagy megoldani a gyerekek iskolai nyári szünetében a munkahelyi jelenlétet… És akkor még a háztartással kapcsolatos megoldandó feladatokat nem is említettük: de nehéz hazafelé kitalálni, hogy mi hiányzik a hűtőszekrényből, hogy mit kell még kimosni, vasalni másnapra… Szeretnénk részt venni gyermekeink életében, törődni a házastársunkkal, szüleinkkel, de közben vágyjuk a felnőttek világával való élő kapcsolatot is, az ebből fakadó erkölcsi és anyagi elismerést. Van, hogy a körülmények kényszerítenek minket dolgozni, más esetben talán az, hogy megcsappant önértékelésünk helyrebillenjen, vagy egyszerűen „csak” szeretjük a szakmánkat. Akárhogy is van, e két dolog – család és munka – rendre összeütközik, hiszen mindannyiunk napja 24 órából áll csak.

De véletlenül se gondoljuk, hogy csak a (kis)gyermekes anyáknak fontos e kérdés, ugyanígy töprengenek rajta azok, akik még csak tervezik a gyermekvállalást és közben lépegetnének előre a ranglétrán, ők is tele vannak vélt és valós félelmekkel, melyekre megnyugtató válaszokat kéne adni. És azoknak is húsbavágó a téma, akik még dolgozó nagymamaként unokájukkal vagy gondozásra szoruló családtagjukkal töltenének több időt.

Az időnk, az energiánk beosztása pedig embert próbáló feladat, ha az élet több frontján is aktívan jelen szeretnénk lenni, ami pedig harcot jelent, a legritkább esetben békét, harmóniát.

Az előző héten két alkalommal is tartottak rangos eszmecserét a manapság oly sokat emlegetett, a nők (és rajtuk keresztül a családjaik) életét nagyban befolyásoló család-munka egyensúly témakörében. Aki családanyaként dolgozik, tudja, korántsem valami elvont tipródás mindez, nagyon is a mindennapjaink része.

A kérdés társadalmi szempontból is sok jelentőséggel bír: hatással lehet a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megváltoztatására, fontos gazdasági következményei vannak, valamint változásai érintik fizikai és mentális egészségünk, jól-létünk alakulását is, melyek intenzíven kihatnak a nagy ellátórendszerek működésére is.

A május utolsó napján tartott összejövetel jórészt kormányzati szereplők részvételével, a családpolitika és a foglalkoztatáspolitika alakítóival zajlott, Nők a családban és a munkahelyen címmel, a másik egy nappal később a Figyelő és a Coca-Cola szervezésében, a Nők évszázada címmel pedig alapvetően a piaci szegmens szereplőinek vonatkozó kutatásaira és tapasztalataira fókuszált.

A két konferencia előadó- és hallgatóságbéli összetételén nem érződött a nők munkahelyi előmenetelét gátló üvegplafon megléte, hisz jórészt vezető beosztású, munkájukban sikeres és elismert hölgyek beszéltek – dominánsan női közönségnek. Egy társadalmi kérdés változásainak követésében (így a nők munkaerőpiaci helyzetének tekintetében is) alapvetően a statisztikai adatok, felmérések segíthetnek bennünket eligazodni, ha nem ilyen összehasonlításban próbáljuk leírni a valóságot, könnyen lehet, hogy saját tapasztalatainkat akarjuk kivetíteni az egész társadalomra, ami bizony, torz képet eredményezhet.

Ezért – hogy ne legyünk saját ítéleteink és előítéleteink áldozatai – hadd álljon itt néhány, az előadásokból kimazsolázott, fontos szám, amely megvilágíthatja, merre kell tapogatózni ahhoz, hogy a nőknek valódi döntési lehetőségük legyen a tekintetben, milyen mértékben, azokra mennyi időt szánva kívánnak a családjukkal kapcsolatos teendők elvégzésében, valamint a munka világában és a karrierépítésben részt venni. (Közben sose veszítsük szem elől azt a tényt se, hogy – épp a korábban nemileg kódolt, hagyományos feladatkörök átalakulása okán – mindebben nemcsak a nőket, de a férfiakat is egyre inkább támogatni szükséges!)

A vágyott cél leginkább a rugalmasság fogalmában ragadható meg: a rugalmas munkarend és az újszerű megoldásokat lehetővé tévő rugalmas politikai, munkáltatói és munkavállalói gondolkodásmód rajzolhatja ki egyfajta a la carte női munkarend kialakulását, amelyben a nők élethelyzetük és prioritásaik szerint alakíthatják idejük, erejük beosztását.

De lássuk, hogy is állunk e pillanatban:

1., Fontos eredménye a gazdaság növekedésének és a közelmúlt foglalkoztatáspolitikájának, hogy jelentősen emelkedett a nők foglalkoztatottsága, 2010-hez képest mintegy 250 ezerrel több nő dolgozik, a hölgyek közötti munkanélküliség aránya pedig uniós összehasonlításban is jó eredményt mutat, ez az érték az EU 8%-os átlagos mutatójánál jóval alacsonyabb, mindössze 4,7%-os szinten áll.

2., Bár a fenti adatok optimizmusra adhatnának okot, de komoly lemaradásunk van a részmunkaidős foglalkoztatás terén, márpedig ahhoz, hogy a családra és a munkára is jusson időnk, leginkább e téren lenne szükség változásra. A részmunkaidőben dolgozók aránya uniós összehasonlításban sajnos nálunk a második legrosszabb.

3., Ebből a lemaradásból fakad az is, hogy a kisgyermeket nevelő nők foglalkoztatottsága ugyan a 2010-es 33%-ról 40%-ra nőtt, de még mindig messze elmarad az uniós átlagtól, mely 61,4%.

4., Biztató ugyanakkor, hogy a GYED Extra bevezetése mellett több olyan program is elindult, mely e lemaradásunk orvoslására hivatott: az Út a munkaerőpiacra program a vezérhajó. Sokat segíthet a vállalkozások rugalmas foglalkoztatásra fókuszáló átvilágítása is, a most zajló jelentős bölcsődefejlesztési program, és a munkahelyi bölcsődék létrehozását segítő pályázat megjelenése, a hamarosan létrejövő női információs és szolgáltató központok országos hálózatának kialakítása (Nők a családban és a munkahelyen), melyek a foglalkoztathatóság segítését célozzák majd, de segítség lehet a konferencián ismét meghirdetett Családbarát Munkahely Pályázat is. A kormányzati szándék és a gondolkodás iránya a rugalmasság vágyott céljának megvalósulása felé mutat, ám még bőven akad tennivaló.

Érdekes volt látni e számokban mérhető hiányosság megjelenését azon felmérésen keresztül, melyet a Coca-Cola végzett CSR tevékenységként a magyar nők körében. E kutatásból is az látszik, hogy a nők legfontosabb problémájukként jelölték meg, hogy kisgyermekes anyaként nagyon nehéz munkát találni. Ezt végzettségtől, lakóhelytől, anyagi helyzettől függetlenül jelölték meg első helyen a nehézségi skálán. Érdekes jelenség, hogy a gyermektelenek sokkal jobban tartanak a gyermeknevelés költségeinek biztosításától, mint azok, akiknek már van egy vagy több gyermekük. Ugyancsak meglepő eredmény, hogy a gyermektelenek 55%-a érezte magát túlterheltnek, míg a gyerekeseknél ugyanez (függetlenül a családi kötelezettségek meglététől) csak 45% volt. Mindezekből arra következtethetünk, hogy erős félelem van a fiatal nőkben, az anyasággal, a gyermekvállalással kapcsolatos nehézségek szinte irracionális szorongást keltenek bennük.

A két konferencián megszólaló minden szereplő a rugalmas megoldásokban látta a nők családanyai és munkahelyi szerepvállalása tekintetében a könnyítés legfőbb eszközét, attól függetlenül, hogy családpolitikusként, gazdasági szakemberként, foglalkoztatás-politikusként, munkaadóként vagy épp munkavállalóként közelítettek a témához.

A rugalmasság értéke tehát megkérdőjelezhetetlen. HR-esek és döntéshozók figyelem! Sose felejtsük el, hogy ebben a sokfrontos, szakadatlan tusakodásban, a szimultán többes megfelelés csatamezején – amely maga a női élet – épp e rugalmasság az egyik legfontosabb anyai kompetencia…

Lotte

 

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Királynéjárás és királyválasztás – van, ahol ma is élnek a pünkösdi népszokásokKövetkező bejegyzés: Amerikai iskolások halakat festenek kavicsokra. És akkor mi van?

Kapcsolódó bejegyzések