Utánunk az özönvíz... - Az ígéret földje

Azt mondták hamarosan visszajönnek, aztán elindultak. Ki ezért, ki azért. Várjuk őket, mert még nem értek haza és hiányoznak.

Sanyiéknak egyik tavasszal elfagyott a barackjuk, oda lett a termés nagy része, a négy gyerek iskoláztatását biztosabbnak látták a holland szociális védőháló segítségével megoldani. Péterék elszámolták magukat, túl nagy hitelt vettek fel egy üzlethelységre, nehezen tudták volna a megszokott életnívó mellett kigazdálkodni orvosi fizetéseikből a törlesztőrészleteket – azóta inkább német betegeket gyógyítanak, jó pénzért. A díszletfestő Zoli és építészmérnök élettársa – hiába volt a frissen felújított pesti családi ház – kalandra vágytak és szabadabb életre. Manualitásukat azóta egy londoni tetoválószalonban kamatoztatják. Igaz, albérletben élnek, de senki nem piszkálja őket, hogy terveznek-e babát. Hisz külföldön élnek, nem ér a nevük! Aztán itt vannak Zsolték is, először a feleséget hívta egy barátnő a spanyol tengerpartra a nyaralóknak jó pénzért műkörmöt építeni, majd a férj is követte a gyerekekkel, felszolgálónak egy étterembe. Lakásukat pikk-pakk eladták, minden ingóságukat feldobták a Vaterára, és kalap kabát.

Négy család, négyféle élethelyzet, mely nyolc felnőtt elhatározása alapján azonos döntéseket eredményezett: felkerekedni és elhagyni az országot. Minden esetben azzal a kitétellel, hogy hazajönnek, ha anyagilag egyenesbe jönnek. Egyenesbe jöttek. És nem jöttek haza.

Döntésüket minden nap megpecsételik azzal, hogy maradnak a messzeségben. Ennek következményeit azonban nemcsak ők, nyolcan viselik, hanem a velük tartó gyerekek és az itthon hagyott családtagok is: idősödő szülők, testvérek, rokonság. A magyar családok tízezreiből, mint organikus egészekből szakadtak ki oly sokan az anyagi gyarapodás reményében, betölthetetlen űrt hagyva maguk után.

Évek teltek el, nem tértek haza. Pedig Sanyiék itthoni földjein azóta szépen terem a barackos és csinos vagyonkát halmoztak fel odaát, Péterék is több éve kifizették a hitelt, házat vettek újabb hitelre a német kisváros elit negyedében. Zoliék sokat utaznak és extrém sportokat űznek, a Balaton mellett még egy nyaralóra is futotta, Londonban meg maradt az albérlet. A körmös lány is jól keres, igaz, elhagyta Zsoltot és egy másik fiúval kezdett új (mozaikcsaládos) életet a tengerparton. Az indulásra serkentő problémák megoldódtak rég, de újak, sokkalta nehezebben orvosolhatók keletkeztek. Unokák nélkül öregedő nagyszülők, testvérektől és unokatestvérektől megfosztott gyerekek, üresen maradt helyek a családi asztaloknál.

Mikor néha hazalátogatnak, csak a fogorvosi kezelés és a sokadik pohár bor után mesélnek arról, hogy a hollandok/németek/angolok/spanyolok milyen zárkózottak valójában és hogy nem fogadják be őket, idegenek maradtak sok év elteltével is. Eközben velük és családjaikkal múlik az idő, s az együtt-lét lehetőségének napjai csendesen fogynak el.

Pedig lehetne másképp is dönteni.

Nekünk hiányoztok.

Várunk haza!

Lotte

8 kedvelés
Előző bejegyzés: #hakellegymese: Zsófi a doktorbácsinálKövetkező bejegyzés: Tanulás nyáron: az élet iskolája

Kapcsolódó bejegyzések