Azért is jó, ha az embernek gyerekei vannak, mert tanulmányaikat a (jobb esetben) partvonalról követve újra lehet tanulni a matematikát és a fizikát, fel lehet frissíteni a nem használt nyelveket és újra lehet olvasni a magyar irodalom gyöngyszemeit. Augusztus közepén menetrend szerint kerülnek elő a kötelező olvasmány listák, s a kiskamasz szoba művészi rendetlenségében próbálva némi átláthatóságot teremteni, az ágy alól kimentett kötetek olykor átkerülnek a saját éjjeliszekrényemre.

Így esett, hogy a minap a Szent Péter esernyőjével bújtam ágyba, és percek alatt belefeledkeztem a rég nem olvasott regény szellemes történetébe. (A nyarat posztmodern köteteken való rágódással töltöttem, és Mikszáth sorait olvasva úgy éreztem, mint aki sok pohár kóla után végre hűs forrásvizet ihat és azzal a felismeréssel kiált fel, hogy nincs is jobb, mint a hideg víz! Úgyhogy el a kezekkel a klasszikus kötelező olvasmányoktól akkor is, ha kicsit küzdősebb a gyerekeknek megérteni egy-egy mikszáthi képet, mint Greg naplóján végigrohanni.)

Most azonban nem is erről akartam írni, hanem csak a regény egyik párbeszéde ültetett a klaviatúra mellé. Egy vacsorajelenet mellékszálaként olvasható a párbeszédes jelenet egy férfi (Waldin) és aggodalmaskodó, despota hitvese között. A következőképp:

„- Vakard le a kövéret a libacombról, Waldin!

– De amikor azt szeretem a legjobban!

– Mindegy, Waldin, nem engedem meg. Az egészség az első!

Waldin engedelmesen távolítja el a kövér részeket.

-Miért van a kabátod kigombolva? Nem érzed, hogy hűvös van? Tüstént gombolózz be, Waldin!

Az erdész begombolózik és a teljesített kötelesség jóleső érzésével nyúl ismét a tál felé.

-Egy falatot se többé, Waldin! Egy akkorát se, mint egy pöhöly! Elég volt. Nem szükség libákkal álmodnod az éjjel.

Waldin engedelmesen leteszi a villát és egy pohár vizet akar inni.

-Add ide előbb, hadd nézzem meg, nem túlságosan hideg-e?

Waldin átnyújtja a poharat.

-Ihatsz egy pár kortyot. Elég langyos. De sokat ne igyál, mert a sok locspocs nem jó a gyomorban.

Szegény Wladimír! Mártírja a hitvesi szeretetnek. Tizenhat esztendeje áll ilyen soha meg nem szűnő gondozás alatt, s azóta sem volt beteg soha, mégis minden órán várja a katasztrófát, mert a folytonos gyámolítás következtében maga is szentül hiszi, hogy egy levegőáram, vagy egy rossz falat – és vége van. Érzi, mindenütt érzi, hogy a természet ezer alakban ólálkodik körülötte gyilkos szándékkal.

E sorokat olvasva hangosan nevettem fel, mert az alapszituáció annyira ismerős! A legjobb szándékkal és felelősségem teljes tudatában nógatom én is folyton-folyvást – ha nem is annyira a  férjemet -, de a gyerekeket mindenképp: „Vegyél cipőt a kertben, mert belelépsz egy méhecskébe!”, Kend be magad, mielőtt kimész a napra, mert leégsz!”, „Ne nézd olyan közelről a könyvet, mert tönkremegy a szemed!”, „Ne menj a bozótba, mert kullancs megy beléd!” Ha komolyan vennék az imamamlom szerűen ismételt óvásaimat, valószínűleg ki sem kelnének reggel az ágyból. Szerencsére azonban a legtöbbször rám sem hederítenek, futnak mezítláb, kimennek a napra akkor is, ha nincs rajtuk 50 faktoros kence, és bebújnak a bokor aljába bunkert építeni.

De azért mégiscsak tükröt tart és elgondolkodtató a mikszáthi idézet: vajon hol a határa a szeretteink óvásának, mikor vagyunk felelőtlenek és mikor válik terhessé, netán betegítővé a féltés? Magam is aggódós családban nőttem fel, nem egyszerű levetkőzni az otthonról hozott mintát, és egyébként is, minden azt kiabálja körülöttünk, hogy a világ veszélyes hely. De jó az, ha ezt sugallom én is a gyerekeknek? Nem egyszerű megtalálni az optimális arányt, ha szeretteink testi-lelki épségét féltjük.

***

Miközben e sorokat pötyögöm a nyugágyon, dúl a szélvihar körülöttem, és különös hangra leszek figyelmes. Valami reccsenés. Talán a mi öreg diófánk szétnyílt, vaskos ágainak egyike? Lehet, hogy leszakad az egyik ág… Te jó ég, gyorsan szólni kell a gyerekeknek, hogy ne menjenek alá! Ezek a gondolatok futnak át az agyamon egy másodperc tört része alatt, majd visszanézek a monitorra. Na, tessék, már megint túlaggódom a dolgokat! Azért mikor mellém fut nagyfiam, csak nem állom meg, és odaszólok neki, hogy inkább ne a kert végében játsszanak!

Eltelik néhány perc és egy orkánszerű széllöket után, reccs! És tényleg leszakad egy vaskos faág.

Elgondolkodva bámulok magam elé.

Nagyfiam, aki mindig az események ütőerén tartja az ujját, a kerti katasztrófát látva lélekszakadva fut a házba és ollóval, hosszú madzaggal tér vissza, hogy kisebb testvérei elől lezárja a kert hátsó traktusát. Felirat is kerül a kordonra: „Vigyázat, életveszély!”

No komment. A vér nem válik vízzé!

Lotte

Ajánlás:

Kötelező olvasmányok listája aggodalmaskodó szülőknek az utolsó előtti pillanatra, 7-12. osztályos tanulók számára.

Janikovszky Éva: Ha én Felnőtt volnék. 

….”A FELNŐTTEK folyton csak azt mondják:

Legyél jó !
meg azt, hogy
Ne legyél rossz !
meg azt, hogy
Fogadj szót !
meg azt, hogy
Viselkedj rendesen !

Könnyű azt mondani, mert hiába mondják azt a FELNŐTTEK, hogy
ADDIG ÖRÜLJ AMÍG GYEREK VAGY !
Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy
FELNŐTTNEK LENNI SOKKAL JOBB !

A FELNŐTT azt a ruhát veszi fel, amelyik eszébe jut,
Ha tűzoltó szirénát hall, nyugodtan kihajolhat az ablakon,
Akármennyire kimelegedett, mindig ihat vizet,
Olyan halkan köszönhet, ahogy csak akar,
És nem kell akkor lefeküdnie, amikor a legérdekesebb a tévé.

DE EZ MÉG NEM MINDEN !

A FELNŐTT azt csinál, amit akar, a gyereknek pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar.
A FELNŐTT folyton rászól a gyerekekre:

Vedd fel a pulóvered !
Mosd meg a kezed !
Ne rágd a körmöd !
A lábad elé nézz !
Rakd el a játékaidat !

És ha a gyerek nem fogad szót, akkor az következik, hogy:

Hányszor mondjam, hogy mosd meg a kezed, így nem lehet asztalhoz ülni !
Hányszor mondjam, hogy vedd fel a pulóvered, meg akarsz fázni ?
Hányszor mondjam, hogy a lábad elé nézz, mert orra fogsz esni !
Hányszor mondjam, hogy ne rágd a körmöd, még nézni is rossz !
Hányszor mondjam, hogy rakd el a játékaidat, mindig én rakodjak utánad ?

És ha a gyerek még mindig nem fogad szót, akkor következik hogy:

MONDD, ÉDES FIACSKÁM, HÁNYSZOR MONDJAM MÉG, HOGY:

Vedd fel a pulóvered !
Mosd meg a kezed !
Ne rágd a körmöd !
A lábad elé nézz !
Rakd el a játékaidat !

HÁNYSZOR MONDJAM ? HÁNYSZOR MONDJAM ? HÁNYSZOR MONDJAM ?..”

Share