Vissza a bo-zoo-tba! Avagy hol keressük az állatokat, ha lassan mind kihalnak?

Itt a tavasz, hétvégén már nem elég a közeli, s a távoli játszótér sem − el kell menni valahova. Hová is, hová is?

A budapesti állatkert nagyon jó hely, minden évben láthatjuk a fejlődést. Szeretjük a játszóteret, jók a programok, a Nagyszikla szó szerint óriási. Egy-két nagyvad évről évre eltűnik, de csak elfogadható okok miatt és ez nem is olyan nagy gond.

Nagyobb baj, hogy a vadak a vadonból tűnnek el. Megcsonkított orrszarvúként vergődni a szavannán, vagy szétroncsolt fejű gorillaként heverni a dzsungel mélyén magam sem szeretnék, de az állatkertben sem feltétlenül párosul biztonsággal az unalom. Sokan emlékeztek bizonyára a pécsi állatkert viselt dolgaira, de most hagyjuk szegény Csoki medvét (akit a saját ketrecében vadásztak le) és sorstársait békében nyugodni. Aktuális hírért sem térben, sem időben nem kell messzire menni az állatvédőknek. A zoológus Jules Howard a The Guardian internetes oldalán reagált az egyik brit állatkertben történt szabálytalanságokra .

„Cumbria megye Safari Zoo elnevezésű állatkertjében 2013 decembere és 2016 szeptembere között az itt élő 1500 állat közül 486 állat pusztult el. Alultápláltság, kihűlés, baleset okozta áramütés, emésztőrendszert érintő fertőzés okozta több állat halálát, radiátor mögött találtak egy oszló mókusmajmot, valamint elpusztult két hópárduc is.”

Miután az egyik gondozót halálosan megtámadta az egyik tigris, nem meglepő, hogy kérdésessé vált, vajon meghosszabbítják-e az állatkert működési engedélyét? Jó hír, hogy a bíróság ezt egyhangúan elutasította – a Telegraph beszámolója szerint. Rossz hír, hogy további állatkertek esetében is lehetnek hasonló visszaélések, sőt a most bajba került állatkert ügyvédje is arra hivatkozott, hogy más intézményekben még rosszabb a halálozási arány.

Ezek után nem meglepő a kérdés: indokolt-e az állatkertek léte? Költői kérdés, hiszen tudjuk, hogy az állatkertek számláján jó cselekedetek is vannak. „Láttam, hogyan nevelkedtek fel pókok a gondozók kezei között és saját két kezemmel engedtem szabadon e lények utódait.” De vajon mindez indokolja-e a rabságot? „Amikor egyszerű látogatóként, az üveg egyik oldalán állva látom saját gyermekemet szemtől szemben állni a játékos csimpánzzal − megdöbbentő a hasonlatosság. Vagy, amikor egy fogságban élő gorilla szemébe nézve szomorúságot, netán teljes megvetést látok. Lehet, hogy végül elfogadjuk: a vadon élő majmok megmentése érdekében szükség van a fogságra. Egészen a következő látogatásig így is gondoljuk megint.”

Az érzelmek azonban kevésnek bizonyulnak, s így a tények sem túl szívderítőek. „Sajnos az erőfeszítések ellenére kifutottunk az időből: öt faj közül egy a kihalás veszélyével néz szembe és az évszázad végére már a fajok fele lesz ugyanebben a helyzetben, ha nem találunk jobb és hatásosabb módot megmentésükre.” (Ugyanezek a következtetések hangzottak el azon a február 27-ei tudományos konferencián is, melyet Ferenc pápa hívott össze a fajok kihalásának veszélye miatt.)  A bőrünkön fogjuk érezni az állatok eltűnésével járó hátrányokat, hiszen többek között táplálékot, tiszta levegőt, vagy termékeny talajt köszönhetünk nekik.

Akkor próbáljunk meg elképzelni egy állatok nélküli állatkertet. „Egy olyan nagyvárosi állatkertet képzeljünk el, amelyben kibővül a valóság, ahol a látogatók olyan, számítógép által megteremtett múltbeli lényeket csodálhatnak, mint a mammutok. Összehasonlíthatják életüket a ma élő veszélyeztetett fajok életével. Nem lennének kerítések, mégis köztünk járkálnának a tigrisek, jegesmedvék és más szimulált lények. A látogatók virtuális szemüveget húznának, így követve egy-egy antilopcsorda haladását. Nem azt mondanánk, hogy ´légy egy napra te is állatgondozó’, hanem azt, hogy ´légy az elefántok őrzője egy napra’ − drónnal követnénk az afrikai elefántok, vagy orrszarvúk útját, megvédve őket az orvvadászoktól.”

Mindez utópia. Gyermekkorom utópiái azonban mára valósággá váltak, még ha képzeletemnek határt is szabott a windows 95. Még elképzelni sem tudtam volna azt, ami ma már természetesnek tűnik − a Nagyszikla belsejében beülünk egy dzsiphez hasonló rázkódó nézőtérre, hogy őslényeket nézzünk 3D-s szemüveggel. Azt sem gondoltam volna, hogy a gyerekeim leggyakrabban emlegetett állatkerti élménye az lesz, hogy érintőképernyős csontváz kirakóval játszottak.

Talán csak a szemlélettel van baj, amely meghatározza az állatkertek működését. A nagyvadak visszakerülhetnének a vadonba és akkor a szecessziós palotában nem dobálná az elefánt többet a teherautó kerekét. Nem lenne kár a látványért. Most még simogassuk meg a kecskéket, járjuk be a Varázshegyet, csodáljuk meg, hogy a keltetőben a tojás héja megreped. Hiszen biztosan izgalmas lenne az élet a Marson, de én addig is szívesebben élnék jól a Földön a megszokott állatokkal.

Evarek

1. Jules Howard: Zoos shouldn’t be jails – let’s reimagine them and enjoy animals in the wild

2. Danny Boyle: New licence refused for South Lakes Safari Zoo where almost 500 animals die din four years

Tőlünk függ

Tőlünk függ

0 kedvelés
Előző bejegyzés: Hogyan maradj Nő, AnyakéntKövetkező bejegyzés: Ficsak és NőiSzem alakuló ülés

Kapcsolódó bejegyzések